Világgazdaság

Légicsapás az Iszlám Állam szíriai állásai ellen

Támadás A szíriai felkelők megosztottak az arab országokkal együtt megkezdett akcióval kapcsolatban

Több mint százhatvan lövedéket lőttek ki tegnap az Iszlám Állam (IS) iszlámista terrorszervezet szíriai állásaira az Egyesült Államok és szövetségesei – erről a Pentagon szóvivője beszélt. John Kirby ellentengernagy hozzátette: Washingtonnak nincs tudomása arról, hogy civilek haltak volna meg az ország keleti és északi részén végrehajtott légitámadásokban, amelyek során nagy pontosságú lövedékeket használtak.

Az Emberi Jogik Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a támadások legalább 120 dzsihádistával – részben az IS, részben az al-Kaidához köthető Koraszán tagjaival – végeztek, a sebesültek számát háromszázra tette a londoni központú szervezet.

Az Egyesült Államok vezetése keddre virradóra jelentette be, hogy szövetségeseivel – arab államokkal – együtt célzott légicsapásokat indított az IS ellen Szíriában. A Koraszán Aleppo melletti bázisait az amerikai légierő bombázta. A szomszédos Irak északi részén hetek óta támadja az amerikai hadsereg a szélsőségeseket, a szíriai akcióról először szeptember 11-én beszélt Barack Obama elnök.

Irán hevesen bírálta a szíriai hadműveletet. „A terrorizmus elleni harc nem lehet ürügy egy ország területi egységének megsértésére” – mondta Amir Abdullahian külügyminiszter-helyettes. A Demokratikus Unió Párt (PYD) nevű, vezető kurd politikai csoport ugyanakkor üdvözölte a szíriai légicsapásokat. Szaleh Muszlim, a PYD vezetője hozzátette, bíznak abban, hogy együttműködhetnek az IS elleni akciókban.

Szíriai felkelőcsoportok megosztottak az akció várható kimenetelének megítélésében. Miközben a fő ellenzéki koalíció üdvözölte a légicsapásokat, több másik fegyveres egység parancsnoka úgy nyilatkozott, hogy az IS elleni hadművelet a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű csapatokat hozhatja kedvező helyzetbe.

Szíriai gép Izraelben

Az izraeli légierő lelőtt egy Szíriából Izrael felé tartó repülőgépet a Golán-fennsíkon. Valószínűleg egy Damaszkuszból, a kormányzati erőktől a felkelők bombázására küldött MIG 21-es típusú szíriai harci repülőgép tévedt a körzetbe. Az izraeli katonai szakértők kizárták, hogy pilóta nélküli repülőt lőttek volna le. Nem először érintik Izrael területét a szomszédos Szíria határán fekvő Kuneitra tartományban dúló heves harcok. A terület többször is gazdát cserélt az utóbbi hónapokban, jelenleg a Bassár el-Aszad ellen harcoló csapatok kezén van.


Autók Magyar Nemzeti Bank (MNB) Nemzetközi konfliktusok Schmitt Pál tech NMHH makroadatok Szociális kiadások Tőzsdei elemzések szerencsejáték Ukrajna Orbán Viktor autóipar Elemzői vélemények energetika A KSH jelenti makromutatók Élelmiszerpiac A munka világa hitel Befektetési lehetőségek Fővárosi ügyek önkormányzati választások Egyesült Államok biztosítás Fidesz-ügyek