BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dübörög a gazdaság Csehországban

Felgyorsult a gazdasági növekedés Csehországban, a bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben éves szinten 4,2 százalékkal emelkedett - közölte ma a cseh statisztikai hivatal (CSÚ).

A korábbi becsléshez viszonyítva a növekedés 0,3 százalékponttal magasabb. A tavalyi év utolsó negyedéhez viszonyítva az idei első negyedévi növekedés 3,1 százalékos. A gazdasági elemzők korábban ezt a mutatót 2,8 százalékra becsülték.
   
A CSÚ közléséből kiderül, hogy az idei negyedévi gazdasági növekedés az utóbbi évek rekordját jelenti. Éves szinten legutóbb 2007 utolsó negyedében volt ilyen mértékű a gazdasági növekedés.
   
A kedvező gazdasági növekedés gyakorlatilag az összes termelői ágazatban kimutatható. A feldolgozóipar növekedése 6,8 százalékos, az építőiparé pedig 2,6 százalékos volt. A növekedés a szolgáltatási ágazatok többségében is megmutatkozott. A kereskedelem, a közlekedés vagy a szállásadás például 3,1 százalékkal emelkedtek.
   
A GDP növekedését hazai és a külföldi kereslet is támogatta. "A hazai kereslet 2014-ben megindult erősödése folytatódott és erősebb volt, mint a külföldi keresleté" - állítja a statisztikai hivatal.
   
Az anyagokból kiderült, hogy a háztartási fogyasztás növekedése mellett a gazdasági növekedést a nagyobb beruházások is támogatták.

MTI-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.