Világgazdaság

Kivárhat az MNB a lazítás előtt

Az alacsony ellenére sem várható, hogy a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövő kedden lazítana a monetáris feltételeken. A jegybank az alapkamat 1,35 százalékos szinten tartása mellett utalhat arra, hogy újabb nem konvencionális lépéseket hajthat végre hamarosan. Ehhez azonban vélhetően megvárják az új inflációs jelentést, amely márciusra készül el.

Az MNB tavaly decemberi előrejelzése szerint idén 1,7 százalékos infláció lehet, amely jövőre 2,6-ig gyorsulhat. Azóta azonban tovább hanyatlottak az olajárak, így elemzők szerint az MNB jelentősen lefelé módosíthatja az idei évre vonatkozó prognózisát – a banki szakértők 2016-ra 0,5–1,2 százalék közötti inflációt várnak –, amely mellett már valószínűleg középtávon sem nőhet a jegybanki 3 százalékos cél közelébe a pénzromlás.

Mindez azt jelenti, hogy további élénkítésre lehet szükség. Ugyan az MNB még mindig tartja magát ahhoz, hogy hosszú ideig nem változtatna az alapkamaton, londoni elemzők szerint azonban könnyen vágásra kényszerülhetnek, ha továbbra is nagyon alacsony lesz az infláció. A monetáris tanács (MT) januári kamatdöntő üléséről korábban kiadott jegyzőkönyv szerint az önfinanszírozási program harmadik fázisának meghirdetését követően a hosszú állampapír-piaci hozamok csökkentek, ami folytatódhat a bejelentett intézkedések megvalósulásával. (A program lényege, hogy állampapírok vásárlására késztetik a bankokat.)

Az MNB közleményének fontos mondata volt, hogy különös tekintettel az Európai Központi Bank (EKB) intézkedéseit vizsgálják. Az EKB márpedig márciusban minden bizonnyal kiterjeszti vagy meghosszabbítja eszközvásárlási programját Mario Draghi elnök jelzése alapján, ami növeli az MNB mozgásterét is. Sőt a piacok már az amerikai Federal Reserve-től sem számítanak érdemi szigorításra az idei évben, így egyre több feltétel adott ahhoz, hogy az MNB újabb nem hagyományos intézkedésekkel támogassa a gazdaságot és az inflációt. Erre még nagyobb az esély akkor, ha a forint erősödik – hiszen elemzők szerint ezt el akarja kerülni az MNB –, amire jó esély lehet a külpiaci hangulat esetleges javulásával, hiszen a hazai deviza még kockázatkerülő nemzetközi környezetben is képtelen érdemben gyengülni idén.

EU-csúcs makroadatok BKK makromutatók Marco Rubio Jobbik-ügyek martin schulz