Világgazdaság

Nagyot mentek a Picasso-kerámiák

A Pablo Picasso unokája, Marina Picasso örökségéből rendezett, főként grafikákból és kerámiákból álló anyagot felvonultató aukciót február 5-én Londonban a Sotheby’s. A Privát Picasso néven futó árverés várakozáson felüli, 12 millió fontos értékesítési bevétellel zárult. A műfajilag is változatos tárgyegyüttes az életmű minden korszakából felvonultatott alkotásokat, amelyek piaci vonzerejét csak fokozta, hogy mindeddig a családtagok tulajdonában voltak, többségük nem került még nyilvánosság elé. A rajzok, kerámiák, illetve terrakottaszobrok szakértők szerint mind igazi gyűjtői darabok.

A legmagasabb árat a Visage című, 1933–34-ben készült egyedi bronzplakett érte el, becsértékének több mint dupláján, 425 ezer fonton cserélt gazdát. A kerámiák közül a legtöbbet, 305 ezer fontot a Három arc című vázáért adta meg valaki 50–70 ezer fontos becsérték után – az 1953-ban készült mázas-festett kancsóból csak egy példány létezik. A nagyarányú áremelkedés más kerámiák esetében sem volt ritka, gyakran megduplázódott, megháromszorozódott a becsérték. A papíralapú grafikai munkák közül a legdrágább az 1912-es Hegedülő férfi című rajz lett 257 ezer fontért.

árverésLMP-ügyek Picasso