Magyarország hosszú távú devizaadósságát egy fokozattal javította a Fitch Ratings, és így ismét befektetésre ajánlott kategóriába került az ország ennél a hitelminősítőnél. Ezzel a kormány elérte az egyik újabb kitűzött célját – korábbi sikerei, vagyis a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése, illetve az EU–IMF visszafizetése után.
Emlékeztetőként érdemes lehet felidézni, hogyan alakult Magyarország adósságosztályzata az elmúlt 25 évben. A rendszerváltoztatást követően, 1996-ig a befektetésre nem ajánlott kategóriában volt a magyar majd ezt követően egészen 2000 végéig – sőt a Moody’s esetében 2002-ig – javították a hitelbesorolást, és a végén már A kategóriás volt, azaz az elit csoportban tartózkodott az ország. A leminősítések sora 2005 végével indult meg, és 2011 végén, illetve 2012 elején került a befektetésre nem ajánlott kategóriába az ország mindegyik meghatározó ügynökségnél. Közel négy és fél évbe telt, mire az egyik minősítő a három nagy közül ismét a befektetésre ajánlott kategóriára érdemesnek találta a magyar államadósságot.
Az egyik nagy tanulság szerintem az, hogy magas árat kell fizetni azért, ha nem átlátható és felelős gazdaságpolitikát folytatnak a kormányzatok. A leminősítések kezdetekor az akkori vezetés komoly trükköket vetett be annak érdekében, hogy átmenetileg leplezze az elszabadult költekezést (erre példa a pénzforgalmi és eredményszemléletű költségvetési hiány közötti hatalmas különbség), ami aláásta az országba vetett bizalmat. Emellett nem sokat tett a belső és külső adósság megfékezése ellen, így visszatekintve igencsak elkésettnek tűnik a hitelminősítők reakciója az akkor kedvezőtlen folyamatokra.
Anélkül, hogy elvitatnám az érdemeket a mostani kormánytól, még messze nem tartunk ott, hogy győzelmi ünnepet üljünk, hiszen csak a szűk környezetünkre, a visegrádi négyekre koncentrálva a vetélytársak gyakorlatilag minden mutatóban kedvezőbb helyen állnak, mint Magyarország. A „BBB-” hitelbesorolással olyan országokkal kerültünk egy kalapba, mint Bahrein, Dél-Afrika, India, Namíbia vagy Uruguay.
A jelenlegi kormányzó hatalom antréja nem bizonyult túl sikeresnek 2010-ben, pedig voltak pozitív kezdeményezések a Széll Kálmán-tervekben, amelyeknek a fogadtatása is kedvező volt, de azok nem valósultak meg maradéktalanul, így például az állami újraelosztás nem csökkent érdemben az elmúlt hat évben sem. A legnagyobb piros pont a GDP-arányos költségvetési hiány
3 százalék alatt tartásáért jár a kormánynak, és ma már gyakorlatilag senki nem kérdőjelezi meg, hogy Magyarországon ne lenne konzervatív költségvetési politika, azaz senki nem fél attól, hogy a hiány elszabadul, ami fontos szempont egy ország adósságbesorolásának megítélésekor.
Ugyanakkor nagy szerepet játszott mind a lakosság, mind a vállalati szektor befékezése, a biztonságra való törekvés, a nagy megtakarítások felépülése, ami lehetőséget biztosított a külső eladósodottság mérséklésére. Mindkét szektor egyenlegjavulása részben a válság velejárója – hiszen a vállalatok visszafogták a beruházásokat, míg a lakosság megégette magát a devizahitelekkel –, de mindkettőhöz hozzájárultak a kormányzati intézkedések is. Az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetése növelte az átlagos nettó jövedelmet. Ez szerintem helyes lépés volt, de további csökkentésre volna szükség az élőmunkát terhelő adók esetében is, hiszen a legfejlettebb országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagjai közül Magyarországon van az egyik legmagasabb adóteher. A szektorális adók bevezetése, a rendkívül nagy számú törvénymódosítás pedig bizonytalanná tette a gazdálkodási környezetet. Érdemes azon elgondolkodni, miért vélekednek úgy az iparkamarák, hogy hazánkban jelent legnagyobb problémát a gazdaságpolitika a visegrádi országok közül. Sokszor felmerül a korrupció kérdése is, és bár lehet vitatni a korrupciót mérő módszertanok helyességét, annak megléte egyértelműen rombolja a gazdaság hatékonyságát és versenyképességét, ami később komoly korlátot szab a fejlődésnek és a további felminősítéseknek.
Gyakran hangzik el ilyen lépések esetében az a kérdés, hogy ebből mit fognak megérezni az emberek. Azt kell mondjam, nem sokat, és ez talán így is van jól. Ez sokkal inkább egy osztályzatnak minősül, ami természetesen fontos, de a valódi tudás az, ami igazán számít, azt pedig hosszú és következetes munkával lehet elérni, így az emberek is fokozatosan érezhetik meg annak pozitív hozadékát.
Ezért nem kell hajszolni ész nélkül a jobb hitelbesorolást, sokkal inkább arra kell koncentrálni, hogy jó minőségű humánerőforrással rendelkezzünk, és a meglévő szűkös erőforrásainkat minél optimálisabban és hatékonyabban használjuk fel. Ebbe nem fér bele a rombolás és a pocsékolás, az örökös háborúskodás. Folyamatos, stabil alapokon nyugvó építkezés kell, és akkor jönnek maguktól a felminősítések is.
