Erős gazdasági növekedéssel számol a német Bundesbank a folyó negyedévben. A belső és a külső kereslet hazánk legnagyobb kereskedelmi partnerénél egyaránt jelentősen javul, támogatva megrendeléseikkel az ipart, míg a szolgáltatások és az építőipar a már megszokott növekedési tempóját folytatja – áll e havi előrejelzésükben. A Bundesbank az ipari beruházások felpörgésére is számít, konkrét növekedési prognózissal azonban ezúttal nem szolgált. A német gazdaság mindenesetre dinamikusan bővül, az első negyedévben az előző három hónap teljesítményét 0,6 százalékkal haladták meg, míg az egy évvel korábbi szintnél 2,4 százalékkal volt magasabb a GDP. A jelentés rámutat arra, hogy Európa legerősebb gazdasága növekedési fronton az Egyesült Államokat is maga mögé utasította, ott éves szinten 0,7 százalék volt csupán az első negyedévben elért plusz. Mint megjegyzik, a konjunktúra munkahelyteremtő képessége egyre jelentősebb, s lassan olyan szintre jut, amelyet nehéz lesz hazai forrásból kielégíteni. Azaz a magyar dolgozók számára Németország továbbra is szinte korlátlan felvevőpiacot jelent. A fellépő munkaerőhiányt vonzóbb, azaz magasabb bérekkel tudják enyhíteni a vállalkozások, ez pozitívan hat a lakossági fogyasztásra, a költés pedig magasabb inflációt eredményez. Ami az euróövezet szempontjából fontos tényező, mivel ha végre 2 százalék környékén stabilizálódik a pénzromlás üteme, ahogy azt az Európai Központi Bank szeretné, akkor fel lehet majd hagyni a gazdaságösztönzéssel, és le lehet zárni az eszközvásárlási programot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.