BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zöld utat kapott a brüsszeli főtárgyaló

Egyhangú döntéssel szabad utat adtak a tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó miniszterei Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója számára a kilépési tárgyalások megkezdéséhez Nagy-Britanniával.

A nagyon nehéznek ígérkező kilépési tárgyalások csak június közepén, a nagy-britanniai előrehozott választás után indulnak, de a két fél már egy ideje megkezdte a vitát a kulcskérdésekről, többek között a kilépéssel járó brit költségekről, emlékeztetett az AFP. Nagy-Britannia azzal fenyeget, hogy otthagyja a tárgyalóasztalt, ha az EU az akár 100 milliárd eurót is elérő pénzügyi kötelezettséget be akarja hajtani az országon. David Davis Brexit-miniszter a Sunday Times­nak azt nyilatkozta, hogy „meglehetősen viharos” tárgyalásokra számít, és közölte: el fog utasítani minden olyan tervezetet, amelyik a lelépési díjat, az EU-s állampolgárok nagy-britanniai jogait és az északír határkérdéseket az előtt akarná rendezni, hogy megkezdődnének az egyeztetések a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokról.

Ami a lelépési összeget illeti, Davis szerint még egy egymilliárd fontos megállapodás is nagyon sok pénz lehet, Theresa May kormányfő pedig a Sunday Telegraphnak adott interjúban úgy vélekedett, hogy a végösszegbe bele kell számítani azt a pénzt, amelyet Nagy-Britannia a múltban adott közös uniós projektekre, illetve az Európai Befektetési Banknak.

A vita annak ellenére éles, hogy nem is tudni, mekkora összegről van szó, emlékeztetett a Bloomberg. Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke mintegy 50 milliárd fontot említett, Xavier Bettel luxemburgi kormányfő 40–60 milliárd

euró közöttre teszi az összeget, ami a The Financial Times becslései szerint elérheti a 100 milliárd eurót is. A bizonytalanságokat növeli, hogy Londonnak még évekkel az EU elhagyása után is fizetnie kell korábban tagállamként vállalt kötelezettségei alapján.

Michel Barnier volt biztosnak és francia külügyminiszternek két éve lesz, hogy az EU megmaradó 27 tagállama nevében levezényelje a tárgyalásokat David Davisszel azon irányelvek alapján, amelyeket az EU vezetői négy perc alatt fogadtak el – a francia hírügynökség értékelése szerint az egység ritka jeleként. Brüsszel ragaszkodik ahhoz, hogy három kulcsterületen megfelelő haladást érjenek el, mielőtt megkezdődnének a tárgyalások az unió és Nagy-Britannia között a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokat illetően. Ez a három terület az uniós állampolgárok nagy-britanniai, illetve a brit állampolgárok uniós jogai, a lelépési díj és a brit–északír határ.

Ehhez képest Nagy-Britannia párhuzamosan akar tárgyalni a Brexitről és a jövőbeni kapcsolatokról. Barnier felvázolta a menetrendet is: a tárgyalások első szakasza idén október–december között zárulhat le, a második 2018 tavaszán, a végső megállapodás pedig 2018 októbere körül születhet meg. A cél az, hogy 2019 márciusára, három hónappal a következő európai parlamenti választás előtt véget érjen a megállapodás ratifikációs folyamata.

Munkacsoport alakult az EU továbbfejlesztésére

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter és Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter vezetésével német–francia munkacsoport alakult, amely javaslatokat dolgoz ki az Európai Unió és az euróövezet továbbfejlesztéséről – jelentette be a két miniszter hétfőn Berlinben. A munkacsoport felállításáról és a javaslatok kidolgozásáról egy héttel ezelőtt állapodott meg Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő. | MTI

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.