BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökken a befektetési kedv

Két százalékkal 1,75 billió dollárra csökkent a globális közvetlen működőtőke-befektetések összege tavaly – derül ki az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (Unctad) szerdán közzétett vaskos jelentéséből. A szakosított szervezet szakemberei szerint a mérséklődés azért aggasztó, mert egyre több pénzre lenne szükség a fejlődés fenntarthatóságának erősítésére, vagyis oktatásra, egészségügyre, a klímaváltozás hatásainak kezelésére. A fejlődő országokba 14 százalékkal kevesebb működő tőke érkezett 2016-ban, mint a megelőző évben. Ázsiában is visszaesett a befektetések értéke, Afrikába pedig mindössze 59 milliárd dollár jutott. A fejlett régióban viszont 5 százalékkal több, ezermilliárd dollár landolt, igaz, Európában kevesebb, Észak-Amerikában több. A fejlett térség a tőkebeáramlásból 59 százalékkal részesedik. A legvonzóbb változatlanul az Egyesült Államok, a második helyre jött fel a múlt évben Nagy-Britannia, ahol a Brexit hatása az Unctad szerint még nem érződik, ehhez néhány évnek el kell telnie. A szigetországot Kína, Hongkong és Hollandia követi. A legtöbb tőke az Egyesült Államokból, Kínából, Hollandiából, Japánból és Kanadából áramlott más országokba.

Magyarországról a külföldi működőtőke-befektetők nettó 5,3 milliárd dollárt vontak ki tavaly, 2015-ben pedig ennek csaknem a háromszorosát. Az Unctad szerint ez következménye annak, hogy a kormány a bankszektor 60 százalékát magyar tulajdonban szeretné látni. A beáramlott tőkeállomány a 2010-es 91 milliárd dollárról 2016-ra 77 milliárdra apadt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.