Teljesen nyílt az idei Forma–1-es világbajnokság mind a pilóták, mind a csapatok között: a szezon harmadánál (húsz versenyből héten már túl vagyunk) kijelenthető, hogy nem egyszereplős a szezon. Az előző három évben a Mercedest megközelíteni sem tudta a többi istálló, nemhogy megszorongatni, idén azonban a Ferrari felnőtt a feladathoz, ez a Kanadai Nagydíj után még úgy is kijelenthető, hogy a Mercedes két pilótája végzett az élen. A németek motorerőben még mindig az elsők, egy körön nagyon erős a Mercedes. Az elmúlt három kiírásban idényenként mindössze egy-egy pole-t engedtek más csapatnak, ám idén két rajtelsőséget már elvitt a Ferrari, amely versenyen abszolút pariban van az elmúlt három év világbajnokával.
Olyannyira, hogy a kanadai állomásig a legtöbb kört, 203-at a Ferrari versenyzői töltötték az első helyen, míg a Mercedes pilótái 173 körön keresztül vezették a mezőnyt. A két csapaton kívül 2017-ben más nem is állt még versenyen az élen. A Kanadai Nagydíjon e statisztikán 70 körrel javított Lewis Hamilton és a Mercedes, amely győzelmének köszönhetően megelőzte a Ferrarit a konstruktőrök között. A pilótáknál Sebastian Vettel előnye 12 pontra olvadt a brit előtt.
A napokban az is kiderült, hogy idén szintén ők a mezőny legjobban fizetett versenyzői: a Forbes legfrissebb 100-as kereseti listájára három Forma–1-es pilóta fért fel. A 2017-es rangsor – melyet ismét a Real Madrid portugál támadója, Cristiano Ronaldo vezet a maga 93 millió dolláros keresetével – tizedik helyén található Lewis Hamilton. A háromszoros világbajnok a szaklap szerint 46 millió dollárt (majdnem 13 milliárd forintot) visz haza az idén – ebből 38 millió a fizetése, melyhez további 8 milliót tesz hozzá különböző reklámszerződései révén. A lista tizennegyedik helyén Vettel található, akinek a bére megegyezik Hamiltonéval, 38 millió dollár (körülbelül 10,5 milliárd forint), ám a négyszeres világbajnok német pilóta ehhez csak félmilliós egyéb jövedelmet tud hozzátenni, így idén a becslések szerint 38,5 millió dollárral gazdagodik.
Nem sokkal kevesebb a jövedelme Fernando Alonsónak: a kétszeres vb-győztesnek 36 millió dollárt fizet a McLaren, melyhez a spanyol versenyző további 2 milliót tesz hozzá a reklámbevételeinek köszönhetően, így összesen 38 millió dollárt keres. Ha hihetők a kiszivárgott fizetésekről szóló összeállítások, akkor a mezőny további tizenhét pilótája összesen nem keres 40 millió dollárt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.