BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiugró mértékben bővült a hazai beruházások volumene

Még az első negyedévhez képest is nőni tudtak a beruházások a második negyedévre. A robbanásszerű bővülést az építőipar fellendülése húzta.

Nőttek a magyarországi beruházások 2017 második negyedévében, az egy évvel korábbi adatokhoz képest 27 százalékkal volt nagyobb a fejlesztésre fordított összeg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint. Ez még az első negyedéves adatokat is megelőzi, akkor 25 százalékos volt a bővülés 2016 első negyedévéhez képest. A szezonálisan igazított adatok 6,3 százalékot ugrottak az első negyedévhez képest.

Az építésekbe harmadával, a gép- és berendezésberuházásokba 21 százalékkal többet fektettek 2016 második negyedévéhez képest. Az 50 főnél többet foglalkoztató vállalatok – amelyek a beruházások 60 százalékát adják – 29 százalékkal bővültek, a költségvetési szervek pedig 56 százalékkal.

A kiugró adatokhoz a nemzetgazdaság szinte összes ágazata jelentősen hozzájárult, de érdemes néhány iparágat kiemelni. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén például 94 százalékos volt a bővülés a határvédelem fejlesztésének köszönhetően. Az állami szektorok egyébként is felfelé húzták a beruházásokat: az oktatásban 43, a humán egészségügyi és szociális ellátásban 66 százalékkal bővültek a fejlesztések. A művészet, szórakoztatás, szabadidő területén tapasztalt 71 százalékos bővülés a többi között a versenysportokat érintő beruházásoknak tudható be. Ebben a stadionépítések mellett jelentős szerepe lehetett a vizes vb-nek is. Kiemelkedő volt az információ, kommunikáció növekedése is, a műsorszórások, -készítések felfutása miatt 68 százalékkal többet költöttek fejlesztésekre.

„A jelentős növekedésre számítani lehetett az alacsony bázis miatt, 2016 második negyedévében ugyanis 17,4 százalékos volt a visszaesés éves alapon. A mostani bővülésben az uniós forrásokon alapuló beruházások főszerepet kaptak” – értékelte a friss adatokat Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. A tavalyi előzetes adatoknál egyébként kisebb volt a tényleges esés, míg előzetesen 20 százalékos csökkenést valószínűsítettek, addig a beruházások tényleges csökkenése csak 15,9 százalék volt, így hamarabb utolérik a kellő szintet.

„Az év második felében tovább növekedhetnek a beruházások. Ez részben az EU-s források felhasználásának fokozatos felfutásával valósítható meg, de konjunktúra van az ipariingatlan-, az iroda- és a lakásépítési piacon is” – mondta Suppan Gergely, a TakarékBank közgazdasági elemzési osztályának vezetője. Az idén a beruházások jóval több, mint 20 százalékkal növekedtek, és az áthúzódó hatások miatt jövőre is bő két számjegyű javulás várható. A beruházásoknak érdemi lökést adhat a munkaerőhiány és a várható bérrobbanás, mivel a vállalatok egyre inkább rákényszerülhetnek a hatékonyság és a termelékenység növelésére.

A kilátásokról másképp vélekedik Németh Dávid, aki szerint jövőre már 10 százalék alá csúszhat a bővülés, majd az uniós források (átmeneti) csökkenése miatt akár negatívvá is válhat a mutató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.