A nap nyertese a Konzum lett
Az átlagosnál valamivel nagyobb, 15,2 milliárd forintos forgalomban 0,66 százalékkal
40 188,51 pontig emelkedett tegnap a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX. A nap nyertese a Konzum lett, amely csaknem 550 millió forintos forgalom mellett több mint 9 százalékot szedett magára. A nagy vesztes ezúttal a CIG Pannónia volt, több mint 6,5 százalékot esett az árfolyama. A két cégről kedden jött ki friss hír, hogy együttműködnek, és tulajdonrészt is szereztek egymásban.
A vezető részvények közül az OTP kimondottan jó napot zárt, több mint 5 milliárd forintos forgalom mellett 1,67 százalékot emelkedett az árfolyama. A Mol 0,6 százalékot drágult, a Richter viszont 0,39 százalékot esett. Kiemelkedő, csaknem 1,8 milliárd forintos forgalomban 3,8 százalékot emelkedett az Opus árfolyama. A nagy vesztesek között volt a PannErgy, amely az elmúlt hetek óriási ralija után tegnap 5,76 százalékos mínuszban zárt. Az Alteránál is jelentős korrekció következett be tegnap, 4,6 százalékot csökkent a vagyonkezeléssel foglalkozó cég árfolyama.


