BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OTP csúcsra törhet, a Richter mélypontot tesztelhet

A legfontosabb amerikai részvényindex mozgása továbbra is erősen hullámzik. Az elmúlt hónap részben az úgynevezett Trump-rali által rajzolt emelkedő trend vonalának tesztelésével telt, és úgy tűnik, a március is ezzel kezdődik. Februárban úgy látszott, a trend már meg is tört, ám a jegyzés visszakerült a trendvonal fölé. Ez jól látható az S&P 500-as index heti bázisú grafikonján is. Mivel ez a trend a 2009 óta tartó emelkedés trendcsatornájából terelte ki a korábbinál meredekebb emelkedéssel a jegyzést, nem véletlen, hogy megtörése esetén a kurzus a régi trendcsatornába térhet vissza. Rövidebb távon (napi bázis) úgy látszik, hogy a jegyzés egy csökkenő trendcsatornát is kijelölt már. A mostani kép azt mutatja, hogy a kurzus a következő napokban ismét a Trump-rali trendvonala alá kerülhet, így a trend rövidebb távon fordulatot vehet. Komolyabb támasz 2630, majd 2575 pont közelében alakulhat ki. A jelenleg még másodlagos, csökkenő trendből való kilépéshez 2800 pont feletti zárásokra lenne szükség. A német DAX 30 is csökkenő trendcsatornában halad, egyelőre még szintén másodlagos trendként, a 2016 elején indult emelkedés csatornájának keretein belül. Az aktuális emelkedő trendcsatorna alsó szélének tesztelése 11 770 pont közelében történhet meg. A letörés után a legközelebbi támasz 11 480, ezt követően pedig 10 740 pont közelében alakulhat ki.

Eközben a BUX index letörte, majd néhány nap múlva vissza is tesztelte a 2017 novemberében indult emelkedés trendjét, sőt időközben a valamivel enyhébb meredekségű, 2016 júniusában indult trend is megtörni látszik. A következő, hosszabb távú trend, amelyhez az index tarthat, 2015 elejétől jelölhető a napos bázisú grafikonon. Ennek a trendnek a vonalát 36 500-36 000 pont közelében érheti el a BUX jegyzése. Ahhoz hogy az index ismét emelkedőbe fordulhasson, 38 650 pont feletti zárásokra lenne szükség.

A Mol árfolyama az elmúlt év novembere óta csökkenő trendben mozog. Jelenleg a trendcsatorna aljánál halad, és úgy látszik, a csökkenés olyan meredek tempóban folytatódhat, amilyet az a másodlagos trend diktál, amely január 24. óta rajzolható be a napi bázisú grafikonon. A következő lehetséges támaszok sorrendben 2690, 2630 és 2585 forintnál vannak. Ahhoz, hogy tartósabb emelkedésben lehessen bizakodni, 2830 forint feletti zárások kellenének.

Az OTP Bank részvényeinek jegyzése a 11 780-10 970 forint közötti sáv alsó széle felé tart. Miután a mozgás „kettős csúcs” kialakulása után zajlik, ezért a sáv alsó széle a forma „nyakvonalaként” is viselkedhet, vagyis annak letörése után újabb 810 forintos esés következhet be, a jegyzés 10 160 forint közelébe eshet. Ezzel megtörik a 2017 májusa óta tartó emelkedő trend is. Támasz addig 10 370 forint közelében alakulhat ki. Ha a „nyakvonal” és az említett trend nem törik meg, akkor a jegyzés ismét a mindenkori csúcs irányába mozdulhat el.

A Richter Gedeon árfolyama esetében a jegyzés, miután 6160 forint közeléből ismét „délnek” fordult, 6010 és 5915 forint között rést hagyott. A napokban tesztelni fogja a legutóbbi mélypontot (5440 forint). Ha a támasz ép marad, egy W alakulhat ki, és a jegyzés betöltheti az előbb említett rést. Ha a támasz elesik, a további csökkenés 5250, majd 5000 forint közelében akadhat meg.

A Magyar Telekom esetében a jegyzés pénteken a 453 forint közelében lévő támasz alatt zárt. Ha további zárások következnek a támasz alatt, a jegyzés 434 forint közelébe süllyedhet, amit 413 forint követ. Ellenkező esetben a kurzus 452 forint közelébe emelkedhet vissza.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.