BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nap végén romlott el a hangulat a tőzsdén

Szinte egész nap felülteljesítő volt a Budapesti Értéktőzsde tegnap – miközben a német tőzsdeindex például 1,8 százalékkal esett –, az utolsó percekben azonban nagy forgalom mellett lefelé mozdultak a részvényárak, és 0,9 százalékos csökkenéssel napi mélypontjára, 37 767 pontra küldték a BUX-ot. A legnagyobb, hét és fél milliárdos forgalmat a 11 310 forintig szánkázó OTP-papírokkal bonyolították le, a piac 1,6 százalékos mínusszal jelezte a mai napon esedékes gyorsjelentéssel kapcsolatos várakozásait. A Richter piacán az új, Esmyával kapcsolatos hír már nem eredményezett rendkívüli eladói nyomást, a részvények 0,8 százalékkal estek, 5635 forintig. Zárás után jelentek meg a Mol február havi finomítói marzsai: itt az előzetes várakozások alapján csökkenésre lehetett számítani, ezzel szemben a januári 4,2 dollár után 5,7 dollár lett hordónként a csoportszintű finomítói árrés. Mindezt úgy érte el a Mol csoport, hogy az adott időszakban 69,2-ről 65,2 dollárra esett a Brent hordónkénti ára. A Mol-papírok 2808 forintig csökkentek, ami 0,3 százalékos mérséklődés. A Magyar Telekom enyhén, 0,11 százalékkal esett 455 forintig.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.