Egyre innovatívabbak a magyar kkv-k
Kelet-Közép-Európában, azon belül Magyarországon ma már nemcsak a nagyvállalatok építenek be számottevő innovatív megoldást a gyártásukba, hanem a kis- és középvállalkozások is tartják a lépést, az elmúlt években a digitalizáció és a robotika terén sokat fejlődött a régió – mondta a Világgazdaságnak Leonid Mukhamedov, a Schneider Electric európai részlegének ügyvezető alelnöke.
A hazánkat és a környező országokat jól ismerő szakember szerint még bőven van mit tanulni például a hollandoktól vagy a skandináv államoktól, de ma már Magyarországon is ráébredt a verseny- és a közszféra nagy része, hogy lényegében az összes általuk használt eszköz képes kommunikálni egymással. A kezükbe kerülő óriási adathalmaz akkora érték, amelynek a tudatos felhasználásával energiát takaríthatnak meg, illetve növelhetik a hatékonyságukat, legyen szó gyártóegységekről, logisztikai központokról vagy kereskedelmi épületek üzemeltetéséről – tette hozzá.
A multinacionális vállalatok beruházásai révén Magyarországra áramló külföldi tőke kapcsán pedig Mukhamedov úgy fogalmazott, kedvező költségszintet kell kínálni, de a magyar piac ma már nem egyenlő az olcsó munkaerővel. Szerinte a magas hozzáadott értékű munkahelyeknél megvan a szükséges szakmai kompetencia a mérnökökben, informatikusokban, de a jól kiépített infrastruktúra és a logisztikai lehetőségek is Magyarország mellett szóló érvek. Mint mondta, az ipar 4.0 is abba az irányba mutat, hogy egy francia, német vagy éppen koreai cég a kelet-közép-európai régióban is ugyanolyan színvonalon termelhessen, mint odahaza. A negyedik ipari forradalomnak ráadásul bárki a részese lehet, akár már a virtuális képzési rendszerek vagy szimulációs modellek révén.
Leonid Mukhamedov a Schneider Electric párizsi innovációs csúcstalálkozóján fejtette ki gondolatait lapunknak, melyre több mint 80 országból mintegy 5000 ügyfél érkezett. A 20 állomásos turnénak ez volt a negyedik pontja, Sydney-t, Újdelhit és Mexikóvárost követte a sorban. A Schneider főhadiszállása is a francia fővárosban van, így a világ több mint száz országában jelen lévő vállalat hazai pályán mutathatta be az EcoStruxure aktívenergiamenedzsment-architektúra újdonságait, amelyek új korszakot nyithatnak az otthonokban, az épületekben, az adatközpontokban, az infrastruktúrában és az iparban. A Porte de Versailles rendezvényközpont egy felnőtteknek szóló Csodák Palotája benyomását keltette, a résztvevők az újdonságok kipróbálása mellett megoszthatták gondolataikat a digitális gazdaság kihívásaival kapcsolatban is.
Előadásában Jean-Pascal Tricoire, a Schneider Electric elnök-vezérigazgatója megjegyezte, hogy a digitális gazdaság felvirágzásával a világ soha nem látott mértékben változik. Rávilágított, hogy olyan technológiák, mint a dolgok internete, a mesterséges intelligencia vagy a big data használata hatékonyabbá és innovatívabbá teszi a cégeket, egyúttal növeli a versenyképességüket. Tricoire olyan izgalmas kérdéseket is felvetett, mint hogy 2030-ig az összes iparág közül az IT-nak lehet a legnagyobb energiaigénye, ekkorra a napenergia olcsóbb lehet, mint a fosszilis, a hagyományos autók felének helyét pedig már elektromosak vehetik át az utakon.


