BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Smart cityt épít az ELMŰ-ÉMÁSZ

Az áramon és a gázon kívül energiahatékonyságot is kínál az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport, hiszen – emlékeztetett dr. Szabó László, az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. ügyvezető igazgatója –, a legolcsóbb energia az, amelyet fel sem használunk. Az energiahatékonyság mint termék a cégpáros többtucatnyi olyan szolgáltatásán keresztül jut el a felhasználóhoz, amelyekben az okosmegoldások, a digitalizáció minél szélesebb körű alkalmazása a közös.

A társaság nem is tehet mást, mint folyamatosan racionalizál, hiszen 2,1 millió ügyfele van, és – az igazgató szóhasználatával élve – a vezetékein folyik át a hazai GDP 44 százaléka. Egyedül 2018-ban közel százezer új felhasználóhelyet kapcsolt a hálózatára.

Az okosvárosok létrejöttéhez okos döntésekre van szükség. Az igazgató szerint egy mai, „okos” polgármester egy tablettel a kezében pontosan látja, mi történik a városában. Az ehhez szükséges technológia, tudás és tapasztalat az ELMŰ-ÉMÁSZ-nál már rendelkezésre áll.

Ilyen, már ismert eszköz az okos közvilágítási oszlop, amely a közvilágítási funkción felül alkalmas mobiltelefon és elektromos autó töltésére, felszerelték a környezeti adatokat gyűjtő szenzorokkal, rendőrségre bekötött biztonsági, továbbá a forgalomirányítást segítő térfigyelő kamerával, még tájékoztató kijelzője is van, amelyen egyebek között közlekedési információk tehetők közzé.

Tavaly augusztus óta működik a cégpáros 10 megawattos ipari akkumulátora is, amely ez év utolsó negyedétől vesz részt az országos villamosenergia-hálózat egyensúlyának fenntartásában.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ okosváros-koncepcióját, tapasztalatait és javaslatait dr. Szabó László, a Világgazdaság holnap rendezendő, Smart City konferenciáján ismerteti. „Az okosváros fejlesztése alapvetően négy fő elemből áll – adott előzetest prezentációjából. – Az első elem az elektromos hálózatok okosítása, használatuk hatékonyabbá tétele. Ennek részeként célszerű lenne a lakosság által igénybe vett, jellemzően ötfajta vezetékes szolgáltatás kábeleit nem öt külön, hanem egyetlen közös hibrid vezetéken bejuttatni a lakásokba.”

Az ELMŰ-ÉMÁSZ hatalmas hálózata már most okos: távmonitor­rendszer felügyeli, amely a működésbe be is tud avatkozni, vagyis a rendszer önjavító. Egy okos rendszerre rátelepíthető a smart city második fő eleme, az okos informatikai hálózat, amely mindent olyan tényezőt mér, amelyre a város működéséhez, lakosai magas színvonalú életminőségéhez szükség van. A begyűjtött adatok alapján előre jelezhetők a vizsgált folyamatok, irányításukra algoritmusok dolgozhatók ki – például a forgalom szabályozására, nagy füst esetén a tűzoltók automatikus riasztására –, és kiválasztható, hogy jellegéből adódóan mi maradjon emberi irányítás alatt, ilyen lehet a rendőrség riasztása.

A harmadik elemet, a közösségi hálózatokat azért tartja nagyon fontosnak az igazgató, mert e hálózatokban születnek a városi lakosságot érintő döntések, szabályozások. E szinten dől el, hogy a kiválasztott fejlesztések mennyiben szolgálják a kitűzött célt, és mennyire lesznek hatékonyak.

A negyedik elemet, az exponen­cialitást azért emelte ki Szabó László, mert az adott folyamat hatványozott növekedése a városokosítás kulcsa. Például nem érdemes egy utcában néhány okososzlopot elhelyezni. Ha arra szükség van, végig kell telepíteni vele az utcát, utána a többit is, hálózatszerűen. Hasonló a napelemek esete: bár már néhány éve sem számítottak ritkaságnak, tavaly egyedül az ELMŰ-ÉMÁSZ majdnem hatezer háztartási méretű és nem kevesebb, mint négyszáz „nagyobb” naperőművet kapcsolt a hálózatára, és a folyamatnak még mindig csak az elején vagyunk. Itt új szintre léphet a villanyautók okosodása is, ha majd az akkumulátoraikat nemcsak feltöltjük a napelem adta árammal, hanem a fel nem használt áramukat el is adjuk, igaz, itt még nem tartunk.

Viszont a kapuin belül sok vállalat már ma kis okosvárosként működik. Belső informatikai rendszerük a dolgok internete (Internet of Things) mintájára kezeli az eszközöket, azaz Intranet of Toolsként működik.

Dr. Szabó László szerint az önkormányzatok számára is ez a fejlődési irány.

Mit kínálnak az ELMŰ-ÉMÁSZ okos oszlopai?

» LED-es közvilágítási lámpatestet

» térfigyelő kamerát

» okos elektromosautó-töltő pontot

állapotkijelzéssel

» vezeték nélküli internetet (wifi)

» nagy méretű LED-képernyőt

» biztonsági kamerát

» környezeti szenzorokat

» vészjelző gombot

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.