BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jóval több lett tavaly a vállalkozás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Tavaly 38 ezerrel nőtt a regisztrált gazdasági szervezetek száma, elérte az 1 millió 909 ezret, a bővülés 2,1 százalékos – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Tízből három társas vállalkozás, a többi önálló volt, országos átlagban ezer lakosra 180 vállalkozás jutott: 53 társas vállalkozás és 127 önálló vállalkozó. Az újonnan regisztrált vállalkozások száma 4 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A társas vállalkozások körében indított felszámolási eljárások száma az elmúlt négy évben folyamatosan csökkent. A felszámolások csupán a szállítás, a raktározás terén szaporodtak. Tavaly 8,8 ezer volt azok száma – 7,2 százalékkal kevesebb az előző évinél –, akik a társas vállalkozásuk lezárására a végelszámolást választották, jelentős részük mikrovállalkozás. A társas vállalkozások számának mérséklődése a korlátolt felelősségű társaságok (kft.) törzstőkéjének 3 millió forintra emelésével indokolható. A számuk tavaly 521 ezer volt, 9 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az önálló vállalkozók száma pedig 1 millió 236 ezer volt, majdnem 4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A vállalkozók négytizede egyéni vállalkozó volt, számuk egy év alatt 9,5 százalékkal nőtt. A bővülés egyrészt a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) és a kiva (kisvállalati adó) bevezetésével, másrészt a cégalapítás megszigorításával magyarázható.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.