BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két újabb magánszolgáltató esett át a minősítésen

Két újabb magánegészségügyi intézmény, a Duna Medical Center (DMC) és a Pozitron-Diagnosztika Központ is megszerezte a szakmai auditot követően a minősített magánegészségügyi szolgáltató címet, amelyet a Primus Egyesület hozott létre azért, hogy visszaszorítsa a feketefoglalkoztatást, valamint emelje a magánegészségügyi ellátás színvonalát. Korábban a Rózsakert Medical Center és az Affidea Magyarország szerezte meg az iparági védjegyet. A 12 hazai magánegészség­ügyi ellátót tömörítő Primus tagjai tavaly 25 milliárd forint árbevételt értek el, és 4,5 milliárd forint adót fizettek be – közölték. Hozzátették, hogy a tagok 440 ezer orvos-beteg találkozó mellett ötmilliónál is több diagnosztikai vizsgálatot végeztek a múlt évben. A szakmai védjegyről Bartók János, a DMC vezérigazgatója elmondta: az ISO tanúsítvány mellett szükségesnek tartják a független szakmai értékelést is a rendkívül heterogén magánegészségügyi piacon. Előrebocsátotta, hogy a kö­zeljövőben 22 ezer négyzetméteres kórházi részleggel bővül a centrum, így a már meglévő, évi 1800 műtétet kiszolgáló fekvőbeteg-ellátást a tízszeresére bővítik. A hazai magánegészség­ügyi piac évente 4-5 százalékkal bővül, becslések szerint évente 1000 milliárd forintot költünk gyógyulásra. Önmagukban a szolgáltatók évente 300 milliárd forintos forgalmat generálnak, ebből azonban 100 milliárd a szürkezónában jelenik meg – mondta Leitner György, a Primus Egyesület elnöke.

A szakmai védjegy használata jelentős versenyelőnyt biztosít a piacon működő szolgáltatóknak – mondta Kókay András, a Pozitron-Diagnosztika Központ ügyvezető igazgatója. A központ élen jár az onkológiai diagnosztikában már elfogadottá vált PET-CT alkalmazásában. A Pozitron 15 éves fennállása alatt végzett 53 ezer vizsgálatból 11 ezer volt privát finanszírozású – mondta az ügyvezető. Elsőként a Primus-tagokat auditálják, ezután pedig a privát szolgáltatók számára is elérhető lesz a tanúsítási eljárás. Mivel az országban korlátozott számú egészségügyi auditor dolgozik, négy tanúsító vállalat konzorciális formában vállalta el ezt a speciális feladatot. A DNV Business Assurance Magyarország Kft., az SGS Hungária Kft., a DEKRA Certification Kft. és az ÉMI-TÜV SÜD Kft. közösen biztosítja a vállalati auditokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.