BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A bambusz sem jó megoldás

A csomagolóanyag-gyártók is a sötétben tapogatóznak a tekintetben, hogy milyen anyagokat használjanak a kibocsátott termékek környezetterhelésének csökkentése érdekében. A nemrég a műanyag poharak alternatívájának kikiáltott bambusz elbukott a nagy vizsgán. Egy német magazin szerint a vizsgált bambuszpoharak a forró italok hatására egészségkárosító anyagokat eresztenek ki magukból, és az is kiderült, hogy a lebomlásuk sem olyan egyértelműen jótékony, mint az gondolták. A bambusz azután jött képbe, hogy Nagy Britanniában kitört az elvihető kávéspohárral kapcsolatos hisztéria, amely érintette a poharak mellett a fedeleket, később pedig a szívószálakat is. Ennek a problémának a feloldására jelent meg a bambusz mint jó alternatíva. Miután kiderült, hogy az anyag alkalmatlan a célra, az elemzők arról beszélnek, hogy valójában nem a csomagolóiparral, sőt még csak nem is a kereskedelemmel van a probléma, mert azok legalább kísérleteznek a lehetséges megoldásokkal. A baj a fogyasztókkal van: egyesek szerint érthetetlen, hogy az italokhoz miért van szükség szívószálra, az olyan termékeket pedig, mint a kávé vagy a tea, miért nem isszák meg ott, ahol rendelték. Ha a szemlélet és persze az életmód változna, csökkenne az eldobható kávéspoharak száma, szignifikánsan enyhítve a környezet terhelését.

 

A probléma feloldására jelent meg a bambusz mint jó alternatíva, feleslegesen

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.