Az egykulcsos adórendszer leváltását, tíz százalék alatti szja-t szeretne a MASZSZ
Az egykulcsos adórendszer megváltoztatását szorgalmazza Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke. Véleménye szerint ezzel lehetne javítani azon a helyzeten – amelyet a közelmúltban az Eurostat is feltárt –, hogy a régiós országok közül a magyaroknál már csak Bulgáriában élnek rosszabbul. Kordás László emlékeztetett, hogy a szakszervezet több számítással is alátámasztotta: a reálbérek a tíz évvel ezelőtti szinten vannak, az életszínvonal-olló pedig egyre csak nyílik. A MASZSZ elnöke a személyi jövedelemadó (szja) 10 százalék alá csökkentését is többször szorgalmazta már, mert úgy véli, jelentős javulást eredményezne a legszegényebbek körében, ha legalább a minimálbérért és a garantált bérminimumért dolgozók szja-ja alacsonyabb lenne. | VG


