Bővülő kereslet jön húszmillió forint alatt
Az évek óta tartó lakásdrágulás miatt folyamatosan változik a kínálat a különböző árkategóriákban. A 20 millió forint alatti lakásokból is jelentős kínálat van, különösen a vidéki nagyvárosokban. Az Ingatlan.com összesítése szerint a megyei jogú városokban és a fővárosban augusztus közepén a lakáshirdetések 13 százalékában szerepelt 20 millió forintnál olcsóbb lakóingatlan, ám sok vidéki városban jóval magasabb volt az arányuk, a szegedi lakáshirdetések között 25, a nyíregyháziaknál 41, a miskolciaknál pedig 63 százalékot tesznek ki. „A 20 millió forint alatti árkategória azért is érdekes, mert vannak olyan városok, amelyekben a panelek és a téglalakások árai között már jóval kisebb a különbség. Sőt, két városban, Békéscsabán és Miskolcon a panellakások átlagos négyzetméterára meghaladja a téglalakásokét” – hangsúlyozta Balogh László, a hirdetési portál vezető gazdasági szakértője.
Az Ingatlan.com magánszemélyek hirdetésén alapuló elemzése szerint 20 millióból Salgótarjánban lehet a legnagyobb lakást megvásárolni. Ott 89 négyzetméteres téglaépítésű lakás jön ki ekkora összegből, családi házból pedig 127 négyzetmétereset lehet ennyiből venni. Egerben 57 négyzetméteres téglalakást, 66 négyzetméteres panelt, valamint 86 négyzetméteres családi házat kínálnak ebben az ársávban.
A legdrágább vidéki nagyvárosok közé tartozik Debrecen. Ott a 20 millió forintból 40 négyzetméteres téglalakást adnak az eladók, a családi házak piacán pedig 69 négyzetméter jön ki a szóban forgó összegből.
„A főváros kilóg a sorból, a 20 millió forint az augusztusi négyzetméterárak mellett egy 31 négyzetméteres panellakásra vagy 29 négyzetméteres téglalakásra lenne elegendő” – mondta Balogh László. A szakember szerint a 20 millió forint alatti árkategóriában található ingatlanok iránt a jövőben fokozódhat a kereslet, mert a fővárosban és a többi nagyvárosban az ötödik éve tartó drasztikus drágulás miatt egyre inkább az olcsóbb ingatlanokat keresik a vevők.


