BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három MVM-cégnél is talált hibát az ÁSZ

Nem volt összhangban a jogszabályi előírásokkal az MVM Gter, az MVM Észak-Budai Koge­nerációs Fűtőerőmű és az MVM Hungarowind Szélerőmű működésének szabályozottsága 2015 és 2017 között – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A vagyongazdálkodásuk sem volt szabályszerű, ezáltal az elszámoltathatóság és a vagyon védelme nem volt biztosítva.

Az MVM Gternél például hiányzott a számlarend, a szolgáltatások díjait megalapozó önköltségszámítás, az üzembe helyezések dokumentálása és a mérleg tételeit alátámasztó leltár. Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ hat javaslatot fogalmazott meg az MVM Gter vezérigazgatójának, ezekre harminc napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

A számvevőszék megállapítása szerint a fűtőerőmű szabályozottsága – a számlarend hiánya miatt –­­ nem támogatta a jogszabályi előírásoknak megfelelő működést. A bevételek és a ráfordítások elszámolása sem volt szabályszerű, és a könyvvezetés sem alapozta meg a törvényben előírt beszámoló készítését. 2015 és 2017 között az éves beszámoló mérlegtételeit – a számviteli törvényben foglaltak ellenére – az eszközöket és forrásokat mennyiségben és értékben tartalmazó leltárral a cég nem támasztotta alá. Az ÁSZ ez esetben két javaslatot tett a társaság ügyvezetőjének, és ezekre is harminc napon belül várja válaszként az intézkedési tervet.

Szintén harminc napot kapott az MVM Zöld Generáció Kft. (a korábbi Hungarowind) ügyvezetője, hogy elkészítse cége intézkedési tervét, amellyel az ÁSZ öt javaslatára reagál. A Hungarowind ugyanis nem tett eleget az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzatkészítési kötelezettségének, a számlarendje pedig nem tartalmazott bizonylati rendet. 2016–2017-ben – a közfeladat ellátásával összefüggésben – a társaság elmulasztotta az iratkezelési szabályzat elkészítését, biztosította viszont a közérdekből nyilvános adatok előírások szerinti közzétételét. 2015 és 2017 között az éves beszámoló mérlegtételeit a jogszabály és a belső szabályozás előírása szerinti leltárral nem támasztotta alá, ezért az ellenőrzött időszakban a valódiság elve nem érvényesült.

A társaságoknak

az ÁSZ

13

javaslatot fogalmazott meg

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.