BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Homolya Róbert: ezzel már készen van a vasúttársaság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A MÁV csoport jármű- és gördülőállományának megújulása öt-hat évig is eltarthat Homolya Róbert elnök-vezérigazgató szerint, aki egy éve áll az állami vasúttársaság élén.

Az átalakuló közösségi közlekedés egyik legnagyobb magyarországi szereplője a MÁV csoport, amelynek meg kell határoznia, hol van a helye ebben a folyamatban, azaz az utasokért és a piaci pozíciókért folyó versenyben – jelentette ki abban a videoüzenetében Homolya Róbert elnök-vezérigazgató, amelyben az állami társaság élén eltöltött első évét értékelte. „A csoport az utasok érdekében szeretne továbbfejlődni. Ehhez persze megfelelő versenyképességre és megbízhatóságra van szükség, olyan kitörési pontokra, amelyeken keresztül a MÁV a közút riválisává tud válni. Ezzel már készen vagyunk” – jelentette ki.

A folytatás azonban nem lesz rövid út, öt-hat év is eltelhet, mire megújul a jármű- és gördülőállomány. Ám a MÁV már most is a térség egyik legnagyobb homogén flottájával rendelkezik: 123 FLIRT villamos motorvonat fut a sínjein. „Kitoltuk a Dunakeszi Járműjavítóból az első nagy befogadóképességű, 155 méter hosszú, hatszáz ülőhelyes szerelvényt, Szolnokon pedig legyártottuk az első húsz IC+ személykocsit, de ilyenből még háromszázra van szükség ahhoz, hogy a távolsági közlekedés is meg tudjon újulni” – sorolta az elnök-vezérigazgató, hozzátéve, hogy a MÁV képes évi negyven-ötven IC+ legyártására. Homolya Róbert úgy ítéli meg, hogy a MÁV az elmúlt évtizedekben nem gazdálkodott megfelelően azzal a „brutális” állománnyal, amellyel rendelkezik, ezért a közelmúltban úgy döntöttek, hogy fel kell újítani a vasúthálózat ötven legforgalmasabb állomását és megállóját. A munka már megkezdődött a főváros egyik legikonikusabb állomásán, a zuglóin, de hasonlóan fontos a Kőbánya alsó megálló is. A felújításokat a MÁV programszerűen szeretné megvalósítani, mert újdonság lesz, amikor megérkeznek az első nagy kapacitású vonatok. „Szeretnénk, ha addigra azokon a vonalakon, amelyeken közlekedni fognak, már minden megálló és állomás fel lenne újítva. A két érintett vonal a 100-as (Budapest–Cegléd–Szolnok) és a 70-es (Budapest–Szob).

A mobilitási lehetőségek közötti választást segítendő, a MÁV minél több parkolót és kerékpártárolót kíván kialakítani.

Olvass a vonaton!

A bulgáriai állami vasúttársaság (BDZ) Olvass a vonaton! címmel kampányt indított megfelelő okoseszközzel rendelkező utasai számára. Egy speciális QR-kód használatával megjelenik az utas mobilján egy link, amely az e-könyvek listájához kalauzol. A szolgáltatást egy felmérés eredményeire alapozva indították be, amelyek szerint a vonaton utazók számtalan célra használják a telefonjukat útközben, és nem kis százalékban e-könyvet is olvasnak. A BDZ kiadóvállalatokkal fogott össze, amelyek belföldi szerzők műveit teszik elérhetővé a virtuális könyvtár látogatói számára. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.