Játszva hozta a milliókat
Nemrég egy 16 éves fiú nyerte meg az első Fortnite-világkupát, és hárommillió dollárt kaszált, de be kell fizetnie adóban 1,5 milliót, ami meglehetősen húzós összeg még amerikai viszonylatban is. A pénzdíj is igen tetemes volt, ehhez képest a játék most éppen nem a felfelé ívelő időszakában jár. Ennek ellenére magára a versenyre negyvenmillióan akartak kvalifikációt szerezni. Tíz hét alatt dőlt el a száz döntős sorsa, akik között összesen harmincmillió dollárt osztottak szét (8,7 milliárd forint). A játékkal világszerte kétszázmillióan játszanak, és annak ellenére, hogy most kissé csökkent az érdeklődés a Fortnite iránt, még mindig nagyon nyereséges a vállalkozás a fejlesztőnek. A játék a forgalmazó Epic Games értékét 15 milliárd dollárra tornászta fel, és a bevételek nagyobb része ma már nem a játékon belüli tranzakciókból, hanem a rajongói boltokban eladott bábukból, pólókból vagy akár a kézikönyvekből származik. Ez utóbbiban azt írják le, hogyan érdemes játszani az online játékot – holott a játékosok sok mindent csinálnak, de nyilvánvalóan kevés kinyomtatott könyvet olvasnak.


