BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújul negyven MÁV-állomás

A nagy volumenű, 50 megújuló állomás nevű komplex karbantartási programon túl a MÁV öt vidéki területi igazgatósága saját régiójában, saját munkaerő bevonásával, üzemeltetési forrással koncentrált

karbantartási munkálatokat és az utasforgalmi területek esztétikai megújítását végzi – tette közzé a MÁV Zrt. A Törökszentmiklóstól Záhonyig több megyére is kiterjedő vasúthálózatot üzemeltető debreceni pályavasúti területi igazgatóság kollégái a hajdú-bihari megyeszékhely mellett az idén 39 másik állomás és megállóhely felújításán dolgoztak, dolgoznak. Az elvégzendő feladatok között szerepel a fém- és fafelületek festése, a vakolatok megújítása, az állomási kiskertek rendbetétele, füvesítés, virágosítás és további kisebb karbantartási munkák elvégzése. Valamennyi állomáson megújultak a kerékpártárolók is.

Az állomások esztétikai megújítása márciusban kezdődött a térségben. Június végéig 18 állomáson végeztek, tízezer munkaóra alatt. A legjelentősebb változásokon Debrecen állomás esett át, ahol megújult a mosdó, és szeptemberben megnyílik egy családi váróterem is, amely a kisgyerekes családok utazási komfortját növeli.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.