BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizedével fiatalodna a Volán

 

Összesen 638 korszerű, légkondicionált és a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő autóbusszal bővül a Volánbusz járműállománya a most elindított beszerzéseknek köszönhetően – jelentette be a társaság. Közleménye szerint a vásárlások révén 2020. december 31-ig összességében 10 százalékkal újul meg a járműparkja. Az új járművek a tervek szerint legkorábban a jövő év második felétől állnak forgalomba. A beszerzés két tételből áll. Az első 18 milliárd forintba kerül, ezért az összegért a Volánbusz 219 jármű beszerzésére készül közbeszerzési eljárás keretében, a második 33 milliárd forintos, ennyiért a Volán Buszpark Kft. venne hasonló módon 419 buszt. A pályázatok egy része már megjelent, és a továbbiak is hamarosan elérhetők lesznek. A kiírások kizárólag új járművekre vonatkoznak, amelyek mindegyikének Euro 6 környezetvédelmi osztályú dízelmotorja és nemzetközi és emelt sebességű vizsgája lesz. A távolsági és turistabuszokon wifi, USB töltőpont és 230 voltos aljzat is található. A beszerzendő járművek között lesz kéttengelyes, alacsony belépésű és normál padlós, háromtengelyes csuklós, helyi és elővárosi kivitelű, továbbá alacsony belépésű, háromtengelyes, hosszú szóló busz, valamint turistakivitelű, emelt padlós szóló busz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.