BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Negyvenmilliárd a központi régiónak

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) jövőre 40 milliárd forint költségvetési forrást kíván felhasználni a központi régióban az Egészséges Budapest program (EBP) fejlesztéseire – közölte Tóvizi Attila, az ÁEEK főigazgató-helyettese. Az IME egészségügyi konferenciáján azt mondta, a 2017 és 2026 közötti program megvalósítása a tervek szerint 700 milliárd forintba kerül. A fővárosi és Pest megyei egészségügyi intézményhálózat több mint négymillió lakost lát el.

A fejlesztések az intézmények felújítására, orvostechnikai eszközök beszerzésére, a betegellátás minőségének javítására koncentrálnak. Létrejön négy centrumkórház, fejlesztenek tizenegy országos gyógyintézetet, tizenhárom társkórházat és harminckét szakrendelőt. No­vem­berben tizenhét társkórház közbeszerzési eljárási eredményét kihirdették, míg az észak-közép-budai centrumkórház tervezési tenderét kiírta a Beruházási Ügynökség.

Ugyanakkor felül kell vizsgálni a hazai onkológiai ellátás finanszírozását – erről már Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) megbízott főigazgatója beszélt. Hangsúlyozta, hogy bár az OOI-nek nincsenek tartozásai, a daganatsebészet alulfinanszírozott, a kemoterápiás kezelések nullszaldósak, csak a sugárterápia finanszírozása rendezett. A betegek hozzájutnak a legújabb gyógyszerekhez is, igaz, sokszor egyedi finanszírozással. A hazai rákos megbetegedések éves esetszáma 2001 és 2015 között 30,7 százalékkal nőtt, de a haláleseteké stagnált.

Az OOI tervei szerint 2020–2022 között egy új, négyemeletes, csaknem 11,4 ezer négyzetméteres épületben kap helyet a képalkotó diagnosztika, a patológiai, a citológiai, a kutatói és az onkogenomikai részleg. Az új onkodiagnosztikai tömb több mint tízmilliárd forintba kerül.

Papíralapú vényt 2020 januárjától nem kell adni a betegeknek, az e-beutaló pedig 2021-től lesz kötelező – tájékoztatott Szabó Bálint, az ÁEEK főosztályvezetője, az átmeneti időben még papíralapon is kapnak beutalót a betegek.

A főváros támogat

Egyhangúlag, 25 igennel megszavazta az Egészséges Budapest program továbbfejlesztését a Fővárosi Közgyűlés a tegnapi alakuló ülésén. Az elfogadott javaslat a többi között egyeztetést kér a kerületi önkormányzatokkal, hogy a kerületekkel és a kormánnyal együttműködve javítsák a város egészségügyi ellátását.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.