BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meg kell őrizni a vezető szerepet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az energiakereskedelem szempontjából Magyarország egymagában fontosabb, mint a régió országai együttvéve – jelentette ki a rendezvényen Balogh József, az Axpo szenior üzletfejlesztője. Elmondása szerint Magyarország az első öt legfontosabb európai piac között szerepel, hiszen földrajzi adottsága miatt számos országgal van szoros összeköttetésben, a hazai gáztárolók régiós szinten is kiemelkednek a kapacitásukkal, az elmúlt húsz évben pedig a hazai rendszer jelentős eredményeket ért el a kereskedelmi piacon.

Az elektromos- és gázipar kapcsán Balogh József rámutatott, hogy a villamos energia értékesítésére vonatkozó pályázatokat átláthatóbbá kell tenni, és a hatékonyság érdekében tisztázni kellene a gázipar fontos szereplőinek felelősségi körét is.

Az energiaszektorra kivetett felügyeleti díj negatívan érinti a kereskedelmi szereplőket, ezért úgy véli, a díjbefizetés éves mértékét mérsékelni kellene, akár 100 ezer eurós szintre.

Balogh József szerint ahhoz, hogy a hazai piac régiós vezető maradhasson, a csak egymást között kereskedő, korlátozott engedéllyel rendelkező nagy szereplőket nem kell szabályozni, mert azok nem szolgálják ki a végfelhasználókat, viszont azon öt hazai energetikai kereskedőt érdemes, amely elérik, a fogyasztókat, ezáltal jelentősebben befolyásolhatja a kereskedelmet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.