Felülvizsgálat alatt maradta DH célára
C. D. | Továbbra is felülvizsgálat alatt tartja a Duna House célárfolyamát a Concorde a járványhelyzetre hivatkozva, miközben a felhalmozási ajánlásán egyelőre nem változtatott a brókercég elemzője. A befektetési vállalatnál az év eleje óta van felülvizsgálat alatt a cég korábban 4500 forintos célára, amelyet kezdetben a DH lengyelországi akvizíciójával indokoltak. A szakértői elemzés elővigyázatos döntésként értékeli, hogy az ingatlancég vezetése a likviditást szem előtt tartva egyelőre nem javasolja a 450 millió forint osztalék kifizetését. Gaál Gellért, a befektetési szolgáltató részvényelemzője a Világgazdaság kérdésére közölte, hogy a Duna House minden lényeges üzletágát negatívan érintik a koronavírus terjedése miatt megjelent változások és a kijárási korlátozás.
Az elemző kiemelte, hogy az egyik legsúlyosabb visszaesést valószínűleg az egyre nagyobb bővülést mutató hitelközvetítői szegmensnél kell elkönyvelnie a vállalatnak. „Jelentősen lassul a hitelközvetítés teljesítménye, hiszen az emberek karantén idején nem vagy csak nagyon nehezen tudnak eljutni az irodákba hitelügyintézés céljából. Teljes leállásról nincs szó, de a második negyedév eredményei ezen a téren lényegesen gyengébbek lehetnek az egy évvel korábbinál” – közölte az elemző. Gaál Gellért úgy számol, hogy az ingatlancégnek éves szinten 2–2,4 milliárd forintos saját költsége van. Ez a munkaerőt érintő kiadásokból és a bérleti díjakból áll össze, de a szakértő szerint pozitívan hathat, ha ezt 30-40 százalékkal visszafogják.


