Az első becslések szerint a májusig terjedő időszakban 40–90 százalékkal csökkenhet a hazai könyvszektor bevétele – mondta a Világgazdaság kérdésére Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke. A kiadók már megfelezték, harmadolták az éves könyvkiadási programjukat, de nagyon sok könyvet már nem tudtak megmenteni, mert már nyomdában voltak.
A könyves szakma láncolatának részei az írók, a könyvműhelyek, a nyomdák és a kereskedők is. A szektor a nemzeti kreatív ipar zászlóshajója, amelynek évi 50 milliárd forintnyi az árbevétele a közoktatási tankönyvek nélkül. Magyarországon évente mintegy tízezer új könyv jelenik meg. A könyviparban körülbelül 20 ezer munkavállaló dolgozik alkalmazottként vagy vállalkozóként. „Munkatársainknak a járvány miatt egyik napról a másikra megváltozott az életük. A munkaadók nagy része kis- és közepes vállalkozás (kkv), de rengeteg, csaknem 80 százalék a családi mikrovállalkozás is” – sorolta Gál Katalin.
Az egyesületnek 128 tagvállalata van, köztük a kiadás és a kereskedelem jelentős szereplői, továbbá két nagy nyomda is. A hazai kiadóknál készül a magyarországi piacon megjelenő könyvek 85-90 százaléka. Gál Katalin közölte: mivel a könyvipar kimaradt a kormány eddigi intézkedéscsomagjából, az MKKE összeállított egy tíz pontból álló javaslatcsomagot. Mindenekelőtt fontos lenne, hogy a nemzeti könyvkultúra területén dolgozóknak (munkaadóknak és munkavállalóknak is) függesszék fel az év végig a közterhek és az adók fizetését. Szükség lenne arra is, hogy meghatározzanak egy nettó minimálbért minden munkavállalónak, és ugyanekkora támogatás jusson a katás és az ekhós formában dolgozóknak is. Az utóbbiak közé tartoznak például az írók, a szerkesztők, akik a nyomdai PDF-ek elkészítésében vesznek részt, és akik pillanatnyilag is dolgoznak.
Gál Katalin rámutatott, hogy fontos lenne a kiesett árbevételeket is kompenzálni, ideje lenne az e-könyvek áfáját 5 százalékra csökkenteni, valamint kamatmentes hitelt kínálni a könyves vállalkozásoknak az újrakezdéshez. A javaslatok között szerepel a nyílt könyvkiadási pályázati lehetőségek bővítése, továbbá egy akció is, amelyben az állam egy egymilliárd forintos keret terhére úgy juttatna a rászoruló családoknak, a köz- és iskolai könyvtáraknak könyveket, hogy közvetlenül a könyvkiadóktól vásárolná meg őket 50 százalékos engedménnyel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.