Világgazdaság

Ment a spájzba a MÁV tavalyi profitja

Mindössze 1 ezrelékkel esett tavaly Magyarországon a vasúttal utazók száma – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adataiból. A 143,5 millió utazónak a meghatározó részét a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. szállította, és a két társaság árbevétele nem változott érdemben: a MÁV-Starté 100,9 milliárd forintról 99,9 milliárdra csökkent, a GYSEV-é 18,5-ről 18,9 milliárdra javult. Az utóbbiba beleértendő a pályavasúti szolgáltatások bevétele is, ezek a MÁV csoportnál anyavállalati szinten jelentkeznek. A javulás az ausztriai tevékenységhez köthető, a GYSEV magyarországi árbevétele 10,5-ről 10,3 milliárdra esett.

Mivel e két társaság a személyszállítás jelentős hányadát közszolgáltatásként, az állam megrendelésére végzi, az állam megtéríti számukra azt a többletköltséget, amely a szegmensben indokoltan keletkezik. Így tavaly a MÁV-Starthoz a személyszállítási közszolgáltatásból 51,5 milliárd forint folyt be, amelyet az állam 174,5 milliárddal pótolt ki, a GYSEV-hez pedig 3,5 milliárd érkezett az utasoktól, és 11,5 milliárd térítésként. A két társaság együttes, 196 milliárd forintos személyszállítási költségtérítése az idén még nagyobb lesz, még nagyobb lyukat kell az államnak betömnie, mert a koronavírus-járvány idején a vonatok jórészt üresen futottak. A közszolgáltatásból a MÁV-Start tavaly 1,3 milliárdos adózott eredményt hozott ki az egy évvel korábbi 4,9 milliárd után, míg a GYSEV nullszaldóst.

Összességében – a közszolgáltatás mellett a piaci alapú személyszállítást, a nemzetközi és az egyéb tevékenységeket is figyelembe véve – a MÁV-Start 2019-es adózott eredménye 2,2 milliárd forint volt, a harmada sem az egy évvel korábbinak. Ezek között a költségek között évek óta önálló tétel, hogy a társaság a Gyermekvasutat 2009 óta nem közszolgáltatásként üzemelteti, vagyis nem kap utána költségtérítést.

A GYSEV tavaly félmilliárdos nyereséget termelt a 2018-as 0,3 milliárd után. Ehhez egy minimális tétellel a pályavasút-üzletág is hozzájárult, amelynek 2018-ban még 33,5 milliós vesztesége volt. A tevékenység utáni bevétel 4,3 milliárd forintot tett ki (ebből a belföldi

3 milliárdot), míg a kapott költségtérítés 5,6 milliárdot. Ugyanez a szolgáltatás a MÁV-Start anyavállalatánál, a MÁV Zrt.-nél 4,1 milliárdos profitot termelt az előző évi 3,8 milliárd után. Az üzletág saját tőkéje azonban 19 milliárdos mínuszt mutatott, igaz, ez már javulás a 2018-as mínusz 50 milliárdot követően. Vélhetően ez az egyik oka annak, hogy bár tavaly javult a MÁV Zrt. számos kiemelt konszolidált mutatója, a csoport 11 milliárd forintos nyeresége – az igazgatóság javaslatára – az eredménytartalékba került. A másik ok a már említett idei jelentős forgalomesés.

A MÁV Zrt. 158,7 milliárd forintra nőtt árbevételének nagy részét a 148,3 milliárdos pályadíjbevétel adta. Ennek 88 százalékát a MÁV-Start, a másik nagy részét a Rail Cargo Hungaria fizette be. A díjbevételt 74,7 milliárd forint állami költségtérítés és 2,8 milliárdos támogatás egészítette ki.

A MÁV tavaly 2,3 milliárd forinttal növelte befektetését a Kínai–Magyar Vasúti Nonprofit Zrt.-ben, amelynek még nincs árbevétele, a saját tőkéje csökkent, így a vasúttársaság 15 százalékos tulajdonának könyv szerinti értéke 1,73 milliárddal esett. A költségeket növeli, hogy a MÁV által működtetett hálózaton egyre nő az uniós forrással létesített eszközök aránya, ezeknek a jellemzően komplexebb eszközöknek a karbantartása is többe kerül, mint a más forrásból fizetetteké.

Gyermelkvasút GYSEV MÁV-Start MÁV Magyar-Kínai
Ezek is érdekelhetik