BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Támogatott garázskoncert-sorozat indulhat

Az állam 5,3 milliárd forintos támogatáscsomaggal segíti a koronavírus-járvány gazdasági hatásai által sújtott zenészeket. Ezt annak kapcsán jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy augusztus 15. után sem tarthatók 500 fősnél nagyobb zenés-táncos rendezvények, ugyanis a kormány nem kíván változtatni a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló, hatályos intézkedéseken. A keretet a Magyar Turisztikai Ügynökség fogja kezelni. A pénzből olyan garázskoncert-sorozat indul, amelynek felvételeit mindenki számára hozzáférhetővé fogják tenni. Az 5,3 milliárdból 800 millió forint kifejezetten a cigány zenészek szerepléseire költhető.

Terítéken van a postai dolgozók fizetésemelése, de mivel ehhez szükség van az Európai Bizottság jóváhagyására is, Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány tegnap kiküldte az uniós illetékeseknek az ezzel kapcsolatos kérelmét. Az emelés nagyságáról az illetékes szakszervezetekkel indulnak egyeztetések. Ezzel kapcsolatban Schamschula György, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a napokban arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a társaság eredetileg egy 8,5 milliárd forintba kerülő egyszeri juttatást szeretett volna adni mind a 28 ezer postai dolgozónak – leszámítva a vezetőség tagjait –, míg a szakszervezetek 10 százalékot kértek. Jelezte, hogy az uniós szabályozás szerint az állam 15 millió eurónál (mintegy 5,3 milliárd forintnál) többet nem adhat állami vállalatnak a méltánytalan többletteher fedezésére, az ennél nagyobb összeg kifizetése pedig már tiltott állami támogatásnak minősül.

A kormány – jelentette be Gulyás Gergely – nem támogat semmilyen beruházást a fővárosi Hajógyári-szigeten. Így a Kovács Katalin Kajak-Kenu Sportközpontnak új helyszínt kell keresni, az egyik esélyes terület a Velencei-tó térsége, de még egyeztetésekre van szükség. Az épülő Fradi-pálya melletti kézilabdacsarnok a Ferencvárosi Torna Club tulajdonába kerül.

A kiválasztott zenészek

5,3

milliárd forinton osztozhatnak

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.