BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kínai vállalkozás fejlesztené a záhonyi logisztikai térséget

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

B. H. L. | Együttműködési megállapodást írt alá a záhonyi logisztikai térség fejlesztéséről a MÁV-REC Kft. és a China Railway Signal & Communication Co. Ltd. (CRSC). Az utóbbi részt vesz a Budapest és Belg­rád közötti vasúti beruházás szerbiai részében is. Az induló partnerség előzménye, hogy június 23-án a MÁV-REC vezetésével megalakult a Záhony Logisztikai és Ipari Övezet Konzorcium (CELIZ), amelynek másik tagja a Záhony-Port Zrt. A konzorcium a nyugat felé tartó gazdasági és kereskedelmi útvonalak fejlesztésébe kíván bekapcsolódni a Kína által támogatott Egy övezet, egy út nevű kezdeményezésen keresztül úgy, hogy előkészíti a záhonyi logisztikai, vasúti és áruforgalmi csomópont kialakítását. A megcélzott beruházások révén erősödhet az EU és Kína közötti vasúti teherforgalom, ahogyan a magyar–kínai gazdasági együttműködés is – áll az aláírás után kiadott közleményben. A CELIZ-projekt megvalósítását a CRSC a korszerű vasút-technológiájával, a MÁV-REC pedig a regionális befolyásával és a helyismeretével segíti.

A CRSC az elmúlt évtizedekben a vasúti vezérléstechnikai és ellenőrzési rendszerek világszinten elismert szereplőjévé vált. Részt vett például a Peking–Tiencsin és a Peking–Sanghaj nagy sebességű vasútvonalak fejlesztésében, továbbá több mint húsz város száz metróvonalának építésében. Kínában 139 ezer kilométer általános vasút és 35 ezer kilométer nagy sebességű vasút építéséhez járult hozzá. A MÁV-REC szolgáltatásai a vasúti és az általános logisztikához, a hulladékgazdálkodáshoz és a környezetvédelemhez kapcsolódnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.