BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem adják könnyen a Dunaferr vezetését

Az ISD Dunaferr kinevezte a társaság új vezetését, ám döntései jogszerűségét nem ismeri el a lejárt megbízatású cégvezetés. Partnereit egy meg nem nevezett befektető megjelenésével nyugtatja.

Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. pénteki rendkívüli közgyűlése megválasztotta a társaság igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait, valamint módosította az alapszabályát – közölte a Világgazdasággal a tulajdonost, a Steelhold Ltd.-t képviselő Mikó István. A változások bejegyzésére vonatkozó kérelmet benyújtották az illetékes cégbíróságra. Az új tisztségviselők neve még nem nyilvános. Az új vezetés egyik első dolga várhatóan a 2019-es beszámoló közzétetelének pótlása lesz, de talán még sürgősebb a Dunaferr napokban indult felszámolásának leállítása. Ehhez rendezni kell a társaság tartozásait, és meg kell állapodni a hitelezőkkel. Március 11-én éppen ezen adósságok egyike miatt mondta ki a Dunaferr fizetésképtelenségét első fokon a Székesfehérvári Törvényszék, és indította meg a felszámolást. A Steelhold képviselője a hitelezőkkel való megállapodások érdekében már lépett, de lesz még bőven dolga. A Dunaferr lejárt megbízatású cégvezetője, Jevgenyij Tanhiljevics ugyanis egy belső levél szerint – erről a Világgazdaság már beszámolt – jelezte, hogy a társaság ellen több felszámolási kérelmet is beadtak, de a Dunaferr e követeléseket még részben sem tudja rendezni. Az új cégvezetés munkáját nehezítheti, hogy a megbízatásának lejárta előtt egy nappal Jevgenyij Tanhiljevics a Dunaferr képviseletében átruházta a társaság minden tőke- és járulékkövetelését, követelésállományát az ausztriai Safin Handels G.m.b.H.-ra. A Dunaferr élén álló személyek többségének ráadásul tavaly lejárt a megbízatása, nyitott kérdés, hogy azóta ki volt jogosult a társaság nevében döntéseket hozni. A Steelhold képviselője az említett megállapodás és a Dunaferr jogszerűtlen működése miatt csütörtökön feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál.

A közgyűlés kapcsán a vasmű eddigi vezetése tájékoztatta a társaság partnereit, hogy „2021. március 26-án a kétes hátterű ukrán agresszorok képviselői megtévesztettek néhány kisebbségi tulajdonost. Hamis meghatalmazásokkal (…) összejövetelt tartottak, és ismét megpróbálták átvenni a Dunaferr vezetését, hogy a vállalat vagyontárgyait jogellenesen megszerezzék”. (A közleményben szereplő „ukrán agresszorokból” az „ukrán” részben érthető: a ciprusi Steelholdot akkor jegyezték be a vasmű tulajdonosaként, a Dunaferr az ukrajnai ISD-é volt. Később azonban az ISD többsége orosz ellenőrzés alá került.) Jelzik továbbá, hogy a „pénteki összejövetelnek” nem volt jogi alapja, így azon a Dunaferre nézve semmiféle döntés nem születhetett, valamint hogy a vállalat legitim vezetése megteszi a szükséges jogi lépéseket. Kiemelik, hogy a Dunaferr termelése folyamatos a befektető aktív közreműködésével. Azt nem írják, hogy mitől legitim egy többségében lejárt megbízatású tagokból álló cégvezetés, és hogy ki az említett befektető, azt viszont igen, hogy e befektető megalapította magyarországi társaságát. „A tulajdonos képviselői (…) az iratok cégbíróságra történő benyújtása után birtokba veszik az ISD Dunaferr tulajdonát képező ingatlanokat, irodákat, iratokat, és nekilátnak kihozni a társaságot a Tanhiljevics és csapata által okozott mély gödörből” – reagált a közleményre a Duolnak Mikó István. Hangsúlyozta, hogy Jevgenyij Tanhiljevics nem illetékes semmilyen ügyben. „Ha tetszik neki, ha nem, az fog történni, amit az ISD Dunaferr közgyűlése a határozataiban rögzített” – jelentette ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.