Nagy járműipari beruházásra készül Pécsett a japán Seiren Ltd.
A japán Seiren Ltd. 15,2 milliárd forintból autóipari beruházást telepít Pécsre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A 26 ezer négyzetméteres gyárban 170 munkahely létesül, ezért az állam 4,6 milliárd forinttal támogatja a beruházást, amelynek révén évi 4 millió méter autókárpit készülhet majd. A japán cégnek ez lesz az első európai üzeme, innen látja majd el az uniós piacot – számol be az MTI. Magyarországon 180 japán cég több mint 30 ezer dolgozót foglalkoztat. A Serien Ltd. elnöke, Kavada Tacuo videoüzenetben közölte, hogy a vállalat Japánon kívül nyolc országban gyárt, fejleszt textilipari termékeket. Pécsett a járműanyag-üzletág saját fejlesztésű, stratégiai jelentőségű terméke készül majd, az üzem később újabb tevékenységeket is indíthat.


