BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elengedték a profitmaximalizálást a vállalatok

A járvány miatti változások felgyorsítottak és átformáltak egyes vállalati célkitűzéseket, és új kezdeményezések is születtek – hangzott el egy online sajtótájékoztatón, amelyen több hazai nagyvállalat felső vezetője osztotta meg tapasztalatait. „A Grayling a februárban 500 nemzetközi vállalatvezető megkérdezésével készített globális kutatásban azt mérte fel, hogy a cégek hogyan reagáltak a pandémia hatásaira” – ismertette Szőke Eszter, a Grayling Hungary ügyvezetőigazgató-helyettese. Magyarország részéről a kutatásban többek között a Shell, a GE, a Diageo és a székesfehérvári Arconic-Köfém Kft. vett részt.

A felmérés szerint a világjárvány idején csak a cégek 32 százalékának volt fontos a profit maximalizálása, vagyis az üzletiek mellett előtérbe kerültek más szempontok is. A válaszadók 63 százaléka a kollektív felelősségvállalást tartotta fontosnak, a 85 százalékuk pedig úgy értékelte, hogy a társadalmi jólét hozzájárulhat a vállalat jövőbeli sikereihez.

„Tavaly március óta követtünk minden, a pandémia megelőzését célzó intézkedést, ez biztonságérzetet adott a munkavállalóinknak. Emellett jeleztük, hogy számítunk rájuk akkor is, ha otthonról végzik a feladataikat” – mondta Varga Zsuzsanna, a székesfehérvári Arconic-Köfém Kft. HR-vezetője. A társaságnál a járvány miatt csökkenteni kellett a munkaidőt, és elbocsátásra is szükség volt, a cég életében két-három hónapos visszaesést jelentett a világjárvány. Szeptemberben azonban visszaállt a megrendelések száma, ma pedig már 20 százalékkal meghaladja az előző évit.

A GE HR-vezetője, Paál Laura számára az volt a legnagyobb kihívás, hogy meg kellett győznie a felső vezetőket az otthoni munkavégzés hatékonyságáról. Márciusban az első negyedéves zárást otthonról oldották meg, mégpedig flottabbul, mint korábban. A Shell már korábban is a rugalmas munkavégzést részesítette előnyben – erről Bujdosó Andrea, az olajipari cég mobilitási üzletágának vezetője beszélt. A vállalatok több eszközzel támogatták a munkavállalók biztonságérzetét. Volt, ahol plusz tíz nap szabadságot adtak, vagy virtuális dadus foglalkozott az otthon lévő gyerekekkel, máshol az otthoni munkavégzéshez ergonómiai eszközöket adtak, vagy laptopot a családoknak a digitális oktatáshoz.

Az irodai visszatérés terén a vállalatok jellemzően a hibrid rendszert választják. A Diageónál 30 százalékos kapacitással térnek vissza, de később sem mehetnek 60 százalék fölé, a Shellnél egyelőre 20 százalékban maximálták a bent dolgozók arányát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.