BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem várt siker lett az egyeurós házak piacra dobásából

Az egyeurós házak koncepcióját Olaszországban kezdték el, hogy megakadályozzák a falvak elnéptelenedését. A kezdeményezés, úgy tűnik, egyre nagyobb sikereket könyvelhet el. A CNN a programban részt vevő egyik legelső olasz városkában készített riportot.

A kezdeményezést Olaszország után már Franciaországban és Spanyolországban is elkezdték, így próbálva megállítani a népességfogyást és felpezsdíteni a gazdaságot. A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az egyedülálló „egyeurós ötletből” hatalmas siker lett.

A szicíliai Mussomeliben már több száz külföldi vett egyeurós házat. Forrás: Shutterstock
A szicíliai Mussomeliben már több száz külföldi vett egyeurós házat / Forrás: Shutterstock

Noha az egy euró csak a beugró, de még így is jó üzlet lehet az ingatlanvásárlás

Habár az egyeurós ár nagyon csalogató, a valódi árnak ez természetesen csak a töredéke. Az egy euró ugyanis csupán a vételár, erre jönnek még a közjegyzői díjak, az illetékek és az adók is, így mindennel együtt körülbelül 5000 eurót kell fizetni a házakért. A hirdetett ingatlanok emellett általában nagyobb felújításra is szorulnak, és a vásárlónak garantálnia kell, hogy elvégzi.

Sőt az új tulajdonosnak záros határidőn belül kell felújítania a megszerzett ingatlant. A határidő helyszínenként változik: van, ahol két hónapon, máshol egy éven belül kell beadni a felújítási terveket. Ugyanakkor nem muszáj a pincétől a padlásig kikupálni a megvett házat. A hatóságok olykor azzal is megelégednek, ha a tulajdonos például helyrehozza a homlokzatot. Összességében tehát viszonylag kedvező áron lehet hozzájutni egy-egy meseszép mediterrán villához, így nem csoda, hogy már több ezren éltek a lehetőséggel.

A szicíliai Mussomeliben például már több száz külföldi telepedett le, akik a CNN-nek arról számoltak be, hogy igazi olasz életérzést kaptak a pénzükért. A Szicília középső részén fekvő település még 2017-ben indította el az egy eurós ingatlanvásárlási programot. Igaz, a projekt magában foglalta a „prémiumotthonok” eladását is, amelyek kevesebb beavatkozást igényelnek, és gyakran teljesen lakhatók. Ez utóbbiakat 10 ezer eurótól kezdődően árazták be. A városi tanács azóta körülbelül 450 ingatlant adott el, köztük 150 egyeurós ingatlant. A településen ennek köszönhetően mára 18 különböző nemzetiség él, akik sikerrel visszafordították a népességfogyást. Sőt a felújítások miatt a helyi építőipar is fellendült, új éttermek és panziók nyíltak, a turizmus pedig több mint 900 százalékkal nőtt meg 2016 óta.

További részletek az Origo oldalán olvashatók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.