BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forró augusztusért fohászkodnak a gazdák

A koráb­biaknál kisebb lendülettel indult a hazai görögdinnyeszezon és -export is. A termelők abban bíznak, hogy az el­ma­radó utazások miatt a németek több dinnyét esznek majd otthon, így nőhet a kivitel, egyúttal pedig itthon sem zuhannak a mélybe az árak.

Egyelőre kissé vegyes a kép – értékelte a dinnyeszezon ed­digi tapasztalatait a Világgazdaság érdeklődésére Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Ez elsősorban a termés mennyiségére igaz, ugyanis valamivel kevesebb görögdinnyét szedtek az idén, mint általában ilyenkor szoktak. Ennek az az oka, hogy a termés kötődésekor hűvösebb volt az időjárás. Ettől függetlenül a termés elegendő a hazai piac ellátására, és a várható 160 ezer tonnából exportra is jut, bár Ledó Ferenc szerint ez utóbbi is döcögősebben indult az idén. „A minőség sem teljesen kiegyensúlyozott, de összességében jó” – mondta.

A múlt heti kánikula kedvezett a fogyasztásnak, a dinnyetermelők abban bíznak, hogy jó marad az idő egészen szeptember köze­péig, ameddig reményeik szerint tart majd a dinnyeszezon. Most főként Békés megyéből, valamint baranyai és tolnai területekről érkezik a dinnye legnagyobb része, de a múlt hét óta már a Heves alatti termőtájon is nagyobb mennyiségben szedik. Várhatóan augusztus 5–10. körül indul be a szabolcsi rész, ami Ledó Ferenc szerint azért is szerencsés, mert így a legnagyobb mennyiségek nem egy időben érkeznek a különböző területekről. Az állományok egyébként kifejezetten kedvező képet festenek: jól sikerültek a má­sod- és harmadkötések, ami azt jelenti, hogy augusztus 20. körül ismét lesz egy nagyobb mennyiség a piacon.

Az árak nagyon szórtak, legolcsóbban kilónként 129 forintért kínáltak magyar dinnyét egy múlt hét végi akcióban, de a helyi piacokon 250 forintot is elkértek érte. A 129 forintos ár valószínűleg annak tudható be, hogy a kereskedő nem tett rá árrést, a forgalmazási költségeket pedig lenyeli, a dinnyét vevőcsalogató árunak használva – a FruitVeB elnöke szerint az áruházláncok első akcióinál ez így szokás. Mivel ez áfával terhelt ár, a termelőknek körülbelül 100 forintot fizettek kilónként. Ledó Ferenc ezt veszélyesnek tartja, mert az ilyen akcióknak általában az a következményük, hogy a többi lánc is leviszi az árat erre a szintre, ellenben nem mondanak le az árrésről. Nyereséget nem feltétlenül számolnak a dinnyére, de kilónként 25-30 forintos kiskereskedelmi költséggel lehet kalkulálni, és ha ezt érvényesítik, a termelőknek már veszteséges az ügylet.

Ezért is bíznak abban, hogy a dinnyeexport is felpörög, és – az elmúlt évivel ellentétben – az idén jó áron mehet a külpiacokra a dinnye. Ha ez is bejön, akkor a bel­piaci árak is tudják tartani magukat, és akinek jó állománya van, nyereséges évet zárhat. „Az exportpiacokon az a hihetetlen helyzet alakult ki, hogy a spanyolok a koronavírus miatt a szokásosnál jóval kevesebb dinnyét termeltek, ezért most relatív dinnyehiány kezd kialakulni” – mondta Ledó Ferenc. A németek ráadásul idén nem mennek nyaralni, ezért otthon jóval több dinnyét igényelnek, mint a korábbi években. Szerinte ezen a piacon kifejezetten jó esélyeik vannak a magyar termelőknek, mert az olaszoknál és a görögöknél, a nagy dinnyetermő területeken javarészt már lement a szezon. Olaszországban még Velence környékén termelnek nagyobb mennyiségben dinnyét, ami az ottani termés 20-25 százaléka, de ezt meg is eszik otthon. Ezeket az esélyeket azonban csak akkor tudjuk kihasználni, ha megfelelő lesz az időjárás, ami a termelés és a fogyasztás szempontjából is kulcskérdés. Ha például jön egy egyhetes esős, hűvös időszak, az tönkre tudja tenni a szezont.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.