BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarország hamarabb eléri 2030-as klímacéljait

Az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es bázisévhez viszonyítva már 37 százalékkal mérsékelte hazánk.

– A klímaváltozással kapcsolatos sikeres nemzetközi fellépés előfeltétele, hogy mindenki teljesítse az eddigi vállalásait. Magyarország elvégezte a házi feladatát, aminek eredményeképp korábban elérheti 2030-as klímacéljait. A magyar példa azt is jól mutatja, hogy lehetséges folyamatos gazdasági növekedés mellett jelentősen csökkenteni a károsanyag-kibocsátást – mondta el Lantos Csaba energiaügyi miniszter az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek 28. Konferenciáján szombaton Dubajban.  

Green,Energy,For,Clean,And,Sustainable,Environment.,Wind,Energy,Used
Fotó: Shutterstock

Az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es bázisévhez viszonyítva már 37 százalékkal mérsékelte hazánk. A hatályos vállalás szerint ezt a mutatót 2030-ra 40 százalékra tervezte növelni Magyarország. A belátható közelségbe került célszámot a felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) 50 százalékra javasolja megemelni. Az új vállalás szerint tehát Magyarország a következő évtized elejére megfelezheti károsanyag-kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

A zöldenergia termelésének és tárolásának ösztönzését nemcsak energetikai-klímapolitikai, hanem általános gazdaságfejlesztési és versenyképességi szempontból is középpontba helyezi a kormány. A saját célú előállítás és későbbi felhasználás támogatása hozzájárul a megújulók – adottságainkra tekintettel elsősorban a napenergia – további térnyeréséhez. 

Magyarország az előrejelzések szerint már 2026-ra elérheti a 2030-ig elvárt 21 százalékos megújuló részarányt a végsőenergia-felhasználásban. 

A NEKT aktualizált, uniós jóváhagyásra váró változata ezért ezt a célszámot is nagymértékben, 29 százalékra növelheti.

Magyarország határozott és eredményes intézkedéseket tesz a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és a káros hatások mérséklése érdekében. A sikeres fellépés azonban kizárólag nemzetközi együttműködésben képzelhető el. A követelmények folyamatos szigorításának csak akkor lehet értelme, ha mindenki képes megfelelő ütemben teljesíteni az eddigi vállalásokat

– hangsúlyozta Lantos Csaba.

Hozzátette: „A Világgazdasági Fórum Energiaátmenet Indexe az igen előkelő 18. helyre rangsorolta Magyarországot, 2014 óta több mint harminc helyezéssel léptünk előre a listán. Az uniós jóváhagyást kapott nemzeti helyreállítási tervben a rendelkezésre álló források több mint kétharmadát klímapolitikai célkitűzéseket, a zöldátállást támogató intézkedésekre különítettük el. Az önálló REPowerEU fejezet szabályozási és pénzügyi eszközökkel, a zöldenergia hasznosítás fokozására és az energiahatékonyság javítására fókuszálva készíti fel a magyar energiarendszert a jövő kihívásaira.”

 

 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.