Stratégia együttműködési megállapodást kötött a magyar komlótermesztés újjáélesztése érdekében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Heineken Hungária Zrt., a vállalat 30 millió forinttal támogatja a programot – mondta Nagy István agrárminiszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A miniszter az aláírási ceremónián azt mondta, hogy a kormány felelős a vidéken élőkért és számukra megélhetést szeretnének biztosítani. Hozzátett, hosszú távú cél, hogy
Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy a Heineken támogatásával megvalósuló komlóültetvény szorosan kapcsolódik a segélyszervezet kastélyosdombói modellprogramjához. A Barcsi kistérségben immár nyolc éve zajló nagyszabású szociális projekt hátrányos helyzetű családoknak kínál kiutat a szegénységből. A támogatásnak köszönhetően a segélyszervezet egy hektáron kezdheti meg a komló termesztését, amelynek gondozásával és szüretelésével a hátrányos helyzetű családok munkalehetőséghez jutnak – tette hozzá.
Az első a versenyképesség növelése
Az uniós gazdákkal szembeni hatékonyságbeli lemaradás megszüntetése kiemelt feladata lesz a mezőgazdasági kormányzatnak, amely arra is figyelni fog, hogy minél többen meg tudjanak élni a mezőgazdaságból – derül ki Nagy István agrárminiszter Világgazdaságnak adott interjújából.