A szokottnál két héttel korábban befejeződött idehaza a nyári aratás. Az ország kenyér- és takarmánygabona szükséglete a magtárakba került és jut exportra is a termésből. A magyar búzát magas áron vásárolják fel az európai piacon – mondta el Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Dányban tartott sajtótájékoztatóján.
VG
2018.08.03, 18:15
Megosztom a cikket
Magyarországon lényegében befejeződött a nyári aratás – jelentette be a mezőgazdaságért felelős államtitkár, egy dányi szántóföldi gazdálkodó telephelyén. Feldman Zsolt hozzátette, a több mint 1 millió 600 ezer hektáros vetésterületről összesen 7,2 millió tonna termést takarítottak be a gazdák.
A búza, árpa, rozs, zab, tritikálé, repce és magborsó szinte mindegyikéről elmondható, hogy a termésátlagok kis mértékben elmaradtak a korábbi években tapasztaltaktól.
Legfontosabb kenyérgabonánkból, az őszi búzából több mint ötmillió tonna termett. Ennek termésátlaga 7 százalékkal lett kevesebb, mint ahogyan az elmúlt öt évben megszokhatták a gazdák.
Fotó: Lang Róbert
Az árak azonban meredeken emelkednek, ez pedig ellensúlyozza a gazdák számára a kiesést. Európa-szerte keresik a magyar búzát – tette hozzá Feldman Zsolt.
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondta,
a vártnál kissé gyengébb termés az idei, szokatlan időjárás számlájára írható.
A tavaszi-nyár elejei változékony időjárás ugyanis megviselte a növényeket, így aztán kisebb terméssel is elégedettnek kell lennie a termelőknek – fogalmazott.
Jó hír viszont, hogy a kereskedők keresik a magyar búzát, hiszen a világ nagy gabonatermő területeit aszály sújtotta. Németországban például 10 millió tonnával kevesebb búza termett mint eddig, emiatt pedig meredeken emelkednek a búzaárak.
Lengyel és német kereskedők révén nagyjából 2,5 millió tonna magyar búza kerül magas áron ezekben a napokban az európai piacra.
Baglyas János gazdálkodó a tájékoztatón elmondta, az ő területeire bőven jutott csapadék, így a termésátlagokra sem panaszkodhat. A jelenetős mennyiségű termést jó áron sikerült eladni, bár – ahogyan fogalmazott – érdemes lett volna kivárni az értékesítéssel, mert olyan magas árakra, mint amilyeneket most kínálnak a felvásárlók, senki nem számított.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.