BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Versenyképesebb lesz a magyar agrárium

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Korszakváltást jelent Magyarország Digitális Agrárstratégiájának (DAS) kidolgozása, az ebben foglalt intézkedések elősegítik a hazai agrárium digitalizációját és versenyképességének növelését – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a stratégiát ismertetve kedden.

A magyar élelmiszergazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb a termelési potenciál. Az agrármodernizáció, az agrárdigitalizáció azt a célt szolgálja, hogy Magyarország a folyamatok hatékonyabb szervezésével és a feldolgozottság növelésével jobban ki tudja használni az élelmiszertermelésben rejlő lehetőségeit – fejtette ki a miniszter.

A Magyar Közlönyben augusztus elején jelent meg a stratégia, első lépésként az Agrárminisztérium (AM) szeptember 30-ig intézkedési tervet készít a kormányhatározatban foglalt feladatok finanszírozása és megvalósítása érdekében.

Nagy István agrárminiszter
Fotó: Agrárminisztérium / Fekete István

Nagy István kiemelte, hogy a tervezett fejlesztések csökkentik a mezőgazdaság szereplőinek adminisztrációs terheit.

A szaktárca elérhetővé teszi a gazdálkodók számára azokat az információkat, adatokat, elemzéseket, amelyek növelik az agrárgazdaság versenyképességét

– mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.