Agrár

Tizenötmilliárdra pályázhatnak a kertészek

Akár ötezer hektár új ültetvényt is telepíthetnek a gyümölcs- és a gyógynövénytermelők

A vidékfejlesztési program keretében tizenötmilliárd forintnyi forrással hirdet pályázatot az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására az agrártárca

– jelentette be Nagy István agrárminiszter. A felhívásnak köszönhetően az új gyümölcs- és gyógynövénytermő ültetvények telepítésére, a területekhez tartozó öntözőrendszer kiépítésére, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő jégvédő háló kialakítására és a fagyvédelmi rendszerek kiépítésére lehet támogatást igényelni. Emellett a pályázat keretében a betakarítást segítő eszközök és gépek beszerzésére is lesz lehetőség.

Fotó: Getty Images

A tervek szerint

a támogatás akár ötezer hektár új ültetvény létrehozását is segítheti. Hozzátette, a korábbiakhoz a képest újdonságot jelent, hogy a támogatás az ültetvénytelepítés vonatkozásában az adott területre eső egységköltség formában igényelhető.

Ez azt jelenti, hogy az elnyert összeg ültetvénytelepítésre eső részével nem kell számlaalapon elszámolnia a kedvezményezetteknek.

A támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint május 24. és augusztus 23. között lesz lehetőség. Az első időszakban beadott sikeres pályázat esetén a nyertesek így akár már az őszi telepítési szezonban elkezdhetik az új ültetvények munkálatait. A beruházások költségeinek felét fedező vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 500 millió forint lehet. A miniszter elmondta, az alma- és körteültetvényekre nagyságrendileg 12–14 millió forint/hektár, a meggy-, szilva- és barackültetvényekre pedig 10,5–11,5 millió forint/hektár kalkulált telepítési költséggel számolhatnak a pályázók. A gyógynövénytermelésben az egy hektárra jutó kalkulált telepítési költség fás cserjék esetében 1,1 millió, évelőknél 1,5 millió, míg a félcserjékre ez az összeg 2,3 millió forint lehet.

Vidékfejlesztési program
Kapcsolódó cikkek