Az egész országban hiányzik a csapadék a talajból, a szerdai eső sok helyen csak harmatszintű volt, de ahol több esett – akár 10 milliméter is –, ott sem javított érdemben a helyzeten – mondta a VG-nek Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) tanácsosa. A kijuttatott – és sok esetben az egy évvel korábbihoz képest négyszeres áron megvásárolt – műtrágya bemosódásához is kellene a csapadék, anélkül ugyanis a tápanyagpótlásra kijuttatott szer nagy részét elfújja a szél. Problémát jelent a szárazság a tavaszi vetések előtti talaj-előkészítésnél is. 

A műtrágyával kapcsolatban Csősz Tibor a VG kérdésére elmondta, hogy amire szükség volt, azt be tudták szerezni a termelők – még azelőtt, hogy a Nitrogénművek Zrt. leállt volna a termeléssel –, és nem jött információ piaci hiányról.

Fotó: Lang Róbert

A kukorica és a napraforgó számára nagyobb jelentősége van az időjárásnak, mint a műtrágyának, ugyanakkor esetükben kérdéses lehet a szükséges mennyiség kijuttatása. Nagy István agrárminiszter csütörtökön egyeztetett a piaci szereplőkkel – köztük műtrágya-forgalmazókkal és -importőrökkel –, majd közölte: elegendő mennyiségben áll rendelkezésre az országban a tavaszi mezőgazdasági munkákhoz szükséges műtrágya.  

Gabonatermelők beszámolói szerint az exportbejelentési kötelezettség bevezetése – ami papíron nem tiltja, viszont jelentősen fékezi a kivitelt – hatott a belpiaci árakra is: a gazdálkodók a VG-nek arról beszéltek, hogy azóta például 20 ezer forinttal kevesebbet ajánlanak a kukorica tonnájáért, így az 115 ezer forint körül van most. A gazdálkodók azt is megjegyezték, hogy amióta életbe lépett a kiviteli korlátozás, a belföldi felhasználók nem keresik a kukoricát.   

Hasonló információk érkeztek a MOSZ-hoz is. Csősz Tibor szerint ugyanis az exportbejelentési kötelezettség előírása úgy is hatott a piacra, hogy a vevők nem mernek árakat ajánlani az új termésre. Több megyéből jött olyan visszajelzés, hogy teljes mértékben leállt a kereskedés – mondta Csősz Tibor, hozzátéve, hogy reményei szerint hamarosan visszaáll a rend, amit elősegíthet az is, hogy a tárca és a piaci szereplők egyeztetnek.

Ezzel együtt az látszik, hogy az exportkorlátozás csak az orosz–ukrán háború miatti extrém áremelkedést gátolta, az emelkedő trend maradt a gabonapiacon. A MOSZ-hoz érkezett információkból – amelyek megkötött üzletek árait mutatják – legalábbis az derül ki, hogy a február 14-i, tonnánkénti 110 ezer forintos legmagasabb étkezési búzaár után március 11-én már 130 ezer forint volt az árcsúcs, míg kukoricánál 96 ezerről 120 ezerre nőtt a legmagasabb ár.

Banki segítség a termelőknek

Megújította stratégiai együttműködését a Takarék Csoport és a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ). Közleményük szerint az együttműködéssel a felek közösen tudják támogatni a gazdákat a többszörösére drágult műtrágya és az egyre növekvő egyéb termelési költségek miatt szükséges alkalmazkodásban. A Takarék Csoport a banki finanszírozás mellett agrárpiaci kutatásokkal, ismeretterjesztő tanulmányokkal és szakmai anyagokkal is segíti az ágazat fejlődését.