
Kimondottan olcsóvá kezd válni a Richter, 20 százalékos a hozampotenciál
Donald Trump sajátos működésének tőkepiaci vonzatait a republikánus elnök első terminusa alatt már megtanulták egyszer kezelni a befektetők, így, bár lehet, hogy időbe telik majd, a befektetők ismét megtanulnak együtt élni Trumppal. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy a vámháborúnak ne lehetnének nagy nyertesei és vesztesei – mondta az Arbitrázs legújabb adásában Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője.

A szakértő kiemelte: szemben Trump első elnökségével, amikor az első év a nyugalomról szólt, most ajtóstul rontott a házba a volatilitás, ezért fontos lesz, hogy az első meglepetés után hogyan kezelik majd a piacok a kiszámíthatatlanságot, mivel az először megteremtett precedens akár évekig is velünk maradhat. Trump elnöksége azonban nemcsak a tőke-, de a deviza- és az árupiacokon is lecsapódik majd.
Nem jár majd Nobel-díj annak, aki sikeresen megmondja, hogy lesz-e háromezer dollár az idén az arany. Az viszont már kifejezetten érdekes, hogy az elmúlt időszak menetei egy erős dollár mellett történtek meg.
A beszélgetés során szó esett:
- a Google anyavállalatának friss számairól, amelyek kifejezetten jók lettek, a részvények mégis beszakadtak – kísérteties hasonlóságot mutatva a tech szektor nagyjaival (00:40–11:00),
- Donald Trump vámháborújának és működésének tőkepiaci nyerteseiről és veszteseiről, valamint a teremtett precedens fontosságáról (11:20–19:40),
- a Richter kilátásairól Trump gyógyszerárcsökkentési törekvései mellett, a célárak realitásáról és az egyre kedvezőbb árazottságról (20:00–24:00),
- a dollár és az arany kissé meglepő együttmozgásáról, a kamatpályákról és a devizapiaci izgalmakról (24:20–31:40),
- valamint a hazai blue chipek kilátásairól is (32:00–37:20).
A teljes beszélgetést alább hallgathatják meg:
A VG további podcastjeit pedig ezen a linken érhetik el.




