A csillagosok S-osztálya kapcsán rögtön tudja az ember, hogy mit is értünk luxus és a szó nagybetűs jelentése alapján autó alatt. Elegáns limuzin a maga több évtizedes presztízsével és kiforrottságával, bivaly benzin- vagy dízelmotorral, a hosszú tengelytávú verzió esetében sofőrös küldetéstudattal. Ide nem passzol az akkumulátoros-elektromos gépezet, ám mivel a Mercedes-Benz tervezői sem térnek ki az autóipart átrendező trendek elől, az EQ-família szimpatizánsai is megtalálják a maguk S-osztályát.

Fotó: BENCE BALOGH +36702596064

Az EQS nem szeretne, de nem is tudna hús-vér luxusautó lenni, sokkal inkább egy ultramodern, guruló okoseszköz. 

Egyedi, figyelemfelkeltő, rangot sugárzó, megannyi bámulatos megoldással és persze a konstrukció sajátosságaiból fakadó kivédhetetlen hátrányokkal.

Az utóbbiak közé sorolható a 2,5 tonnás saját tömeg, az ebből adódó magas alkatrészköltségek (gumiabroncsok, fékrendszer) és persze a töltési anomáliák okozta hatótávpara. A rövidke menetpróbán mindezekből csak a gigantikus tömeggel szembesültünk, mégpedig úgy, hogy az autóval suhanva Balogh Bence kollégámmal egybehangzóan megállapítottuk,

a futóműhangolást végző mérnökök bizony zseniális munkát végeztek.

A Mercedes modellje szinte lebeg, siklik az út felett, a gyengébb minőségű aszfalton is puhán lépked, ugyanakkor nem érezni szintetikusnak a viselkedését. Direkt módon irányítható, amiben nagy szerepe van az összkerékkormányzásnak, a hatásos fékeknek és az azonnal reagáló, brutális tolóerőnek. 

Az EQS 580 4Matic tesztautó extrákkal növelt 62 089 690 forintos árcédulája sajátos megvilágításba helyezi az értékelést, a fedélzeti fényűzés magától értetődik, ezen a nívón pedig nem is tűnik eszementnek. A kilincs előbújik a karosszéria síkjából, menet közben a légy zümmögését is hallani, a hifi koncertterembe varázsol, szóval kényeztetve érezzük magunkat.

A klasszikus műszerfalat itt az MBUX Hyperscreen jelenti, tűéles képpel, akár műholdfelvételt megjelenítő navigációval és intelligensen alkalmazkodó működéssel.

Százkilencven darab LED a hangulatvilágítást, 350 darab szenzor pedig az utazás zavartalanságát és a hatékony energiafelhasználást szolgálja. 

Az EQS nem a jobb hátsó ülésen pöffeszkedő cégvezető, hanem a tehetős sofőr autója, minden porcikája elsősorban a vezető kívánságait lesi, s bár hátul sem szűkös, a rövidke ülőlap azért meglepett minket. Az 580-as jelzés velejárója a 4Matic összkerékhajtás, vagyis elöl-hátul is dolgozik egy-egy villanymotor, a rendszerteljesítmény 523 lóerő és 855 newtonméter. A száz kilométer per órás gyorsulás 4,3 másodpercet vesz igénybe, a vágtának pedig 210 kilométer per óránál vet véget az elektronika. A WLTP-norma szerint 100 kilométeren 17,4–21,8 kilowattórás átlagot produkál, ami a 107,8 kilowattóra kapacitású akkumulátorral 770 kilométeres hatótávnak felel meg, a fedélzeti töltő 22 kilowattos, és 200 kilowatt teljesítményű töltés fogadására is képes.