Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban – olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett, rövidített jegyzőkönyvben.
A tanács egyöntetű értékelése szerint a szigorú monetáris politikai irányultság fenntartása szükséges. A júliusi kamatdöntés során a monetáris tanács egyetlen döntési javaslatot, az alapkamat változatlan szinten tartását tárgyalta. A döntéshozók álláspontja szerint az előretekintő iránymutatás megváltoztatása nem volt indokolt.
A július 22-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,5 százalék maradt.
A tanácstagok értékelése szerint a világgazdasági környezet változatlanul bizonytalan. Több döntéshozó kiemelte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti vámokkal kapcsolatos fejleményeket a globális és a hazai kilátások szempontjából egyaránt kiemelt figyelemmel szükséges követni.
A döntéshozók véleménye szerint a jegybank továbbra is az árstabilitás és a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásával tud leginkább hozzájárulni a fenntartható gazdasági növekedéshez. Több tanácstag felhívta a figyelmet arra, hogy a monetáris transzmisszió szempontjából kiemelt hazai pénzügyi piacok a bizonytalan külső környezetben is stabilak maradtak.
Több döntéshozó megjegyezte, hogy a külső kamatkörnyezet alakulását továbbra is bizonytalanság övezi.
A piaci árazás alapján az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve tekintetében idén kettő, míg az Európai Központi Bank esetében egy 25 bázispontos kamatcsökkentésre lehet számítani. Az elmúlt hónap során a régiós jegybankok közül a lengyel jegybank 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre, míg a cseh és a román jegybank nem változtatott a kamatkondíciókon.
A hazai infláció értékelése kapcsán több tanácstag kiemelte, hogy a beérkező adatok a júniusi Inflációs jelentés előrejelzésével összhangban alakultak. Egyes tanácstagok felhívták a figyelmet arra, hogy az infláció továbbra is a toleranciasávon kívül tartózkodik. Többen megjegyezték, hogy a hatósági és önkéntes árkorlátozó intézkedések összesen 1,5 százalékponttal mérsékelték az inflációt júniusban a jelentés szerint.
Utoljára tavaly szeptemberben lazított a jegybank a monetáris kondíciókon és a júliusi volt a tizedik alkalom, hogy nem változtatott a kamatszinten az MNB. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak, az elemzők biztosra vették, hogy a júliusi ülésén is a tartás mellett teszi le a voksát a monetáris tanács.
Ennek oka, hogy egyelőre sem a külső, sem a belső folyamatok nem engedik, hogy újrakezdje a lazítási ciklust a jegybank. Az infláció továbbra is fejtörést okoz a magyar jegybanknak: júniusban 4,6 százalék volt a fogyasztói árindex, vagyis távolodott az MNB 4 százalékos toleranciasávjától.
Az elemzők szerint az MNB biztosan nem akar meglepetést okozni, sokkal inkább célja a kiszámítható, fegyelmezett monetáris politika, mivel ezzel tudja leginkább stabilan tartani az árfolyamot. A monetáris tanács következő kamatmeghatározó ülését augusztus 26-án tartja, amelyről szeptember 10-én 14 órakor tesz közzé rövidített jegyzőkönyvet.
Donald Trump erős jelzővel illette a Fed elnökét
Donald Trump ezúttal a tökfej jelzővel illette az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed első emberét: az elnök rendszeresen kifogásolja, hogy Jerome Powell vonakodik az irányadó kamatok csökkentésétől. Az amerikai elnök szerint a kamatvágás évi 600 milliárd dollárt takarítana meg az Egyesült Államoknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.