BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a fagykár eredménye: soha nem volt ilyen kevés hazai alma

A jelentős mértékű hidegbetörés miatt rengeteg gyümölcsösben keletkezett fagykár, soha ilyen kevés alma nem termett még Magyarországon.

Rekordalacsony termésmennyiség várható az idén almából, ami egyértelműen az április eleji fagyokra vezethető vissza. Az alma termőterülete Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is évről évre csökken – írja a Szon.

alma, apple, almafa
 Elszomorítóan gyenge lesz az almatermés, ami leginkább a fagykárok számlájára írható / Fotó: Shutterstock

Jelentős mértékű hidegbetörés érkezett a vármegyébe április elején, rengeteg gyümölcsösben okozva fagykárt. 

A gazdák a jégvédelmi hálók kibontásával, füstöléssel, fagyvédelmi gyertya alkalmazásával, fagyvédelmi öntözéssel próbálták megelőzni a gyümölcsösük károsodását – változó, de inkább kevés sikerrel.

„Az idei hazai almamennyiség minden idők leggyengébb termésének ígérkezik: a termelők, TÉSZ-ek, kereskedők és feldolgozók körében végzett felmérésünk alapján 160 ezer tonna körül prognosztizáljuk az idei almatermést, ami az előző év egyébként is nagyon alacsony termésének mindössze szűk fele” – mondta Apáti Ferenc, a FruitVeb elnöke.

A FruitVeB szakmaközi szervezet becslése szerint ebből mintegy 60-80 ezer tonna lehet az étkezési alma, és 80-100 ezer tonna az ipari alma.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az étkezésialma-termés egy jó évjárat termésének mindössze 55-65 százaléka, az iparialma-termés pedig csupán mintegy 20-25 százaléka. 

A terméskiesés mértéke mind az étkezési-, mind az iparialma-szegmensben jelentős a piaci igényekhez viszonyítva is. 

A 110-120 ezer tonnás hazai étkezésialma-fogyasztástól, illetve a 350-400 ezer tonna feldolgozóipari kapacitásunktól is jócskán elmaradunk, jóllehet mindkét szegmenst legalább 90 százalékban hazai termelésből kellene kiszolgálnunk

– fogalmazott a szakember.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.