Jórészt ugyanazok a szakemberek dolgoztak a Prodrive P25-ösön, akik anno az Impreza 22B raliautót konstruálták. David Lapworth volt most is a műszaki vezető, a megjelenésért újra Peter Stevens felelt. Anno 424 példányt készítettek a raliautóból, közülük 25-öt vásároltak vissza, és ezek alapján építik meg a Prodrive P25-öst, amelynél a karbon fokozott használatával (az összes külső karosszériaelem, beleértve a hátsó sárvédőket is, ebből készül) a saját tömeget sikerült 1200 kilogramm alá vinni. A 2,5 literes boxer turbómotor számára új perselyeket, dugattyúkat, hajtókarokat készítettek, változó szelepvezérlést építenek be, a teljesítmény 400+ lóerő per 600+ newtonméter, a 6 fokozatú félautomata váltó WRC-technológiás rajtautomatikával (az 1-2-3 fokozatot magától végigváltja) rendelkezik, a 100 kilométeres sebességre való felgyorsulás kevesebb mint 3,5 másodpercig tart. 

A Prodrive P25-ös ára nettó 460 000 font (213 millió forint), ebben benne van a brit forgalomba helyezés

 

Elöl és hátul részlegesen önzáró differenciálmű dolgozik, a középső differenciálműnél a sofőr állíthatja a nyomatékelosztást, alumíniumból készítettek egyedi, szereléssel állítható McPherson rugóstagokat. A fékrendszert az AP Racing szállítja, a 380 milliméteres első tárcsákat 6, a 350 milliméteres hátsókat 4 dugattyús nyergek szorítják, a 8,5-szer 19 colos méretű felnikre 235/35 méretű Bridgestone Potenza abroncsokat szerelnek – ezekhez választották ki a lengéscsillapítókat. Az utastérben karbonburkolatok, bőr- és Alcantara kárpit jelzi a változást, a fedélzeti elektronika is a legmodernebb versenyautókból érkezik.