Közel egymillió autósnak, köztük majd félmillió magánszemélynek kell arról döntenie néhány napon belül, hogy szeretnének-e biztosítót váltani. Az inflációs hatás a biztosítások díját és a fedezetlenségi díjakat is jelentősen emeli, így érdemes alaposan megfontolni, hogy váltsunk-e, és ha igen, melyik társasághoz vigyük a kötelező biztosítást – írja a Bank360.hu.

20201109 Budapest   
Metrópótló buszok járnak a felújítás alatt álló M3-as metró vonalán.
Fotó: Máté Krisztián (MK) 
Ripost
Fotó: Máté Krisztián /  Ripost

December 1-jén éjfélig tudják elküldeni a felmondó nyilatkozatot a biztosítóknak azok az autósok, akik 2023. januártól máshová szeretnék vinni a kötelező biztosításukat. Bár 2010 után a szerződési évforduló napja már a gépkocsi megvásárlásának időpontjához kötődik, a több mint 5,8 millió kgfb-szerződésből még mindig 925 ezer érintett az év végi fordulóban, köztük 497 ezer magántulajdonban lévő személygépkocsi üzembentartója.

Ha nem is az októberi, 20 százalék feletti mértékével drágulnak a kötelező biztosítások, érezni azért ezt is fogják az autósok.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) átlagosan 10 százalék körüli emelkedéssel számol az év végi váltások esetében, amit az infláció mellett az emelkedő kifizetések is indokolnak.

Amennyiben az ügyfelek meg is vannak elégedve a biztosító szolgáltatásaival, a kínálatot mindenképpen érdemes átnézni, az éves díjak között ugyanis akár több tízezer forintos eltérések lehetnek. Az összehasonlítás során érdemes minél több adatot megadni, és személyre szabott kalkulációt végezni. Kedvezményt jelenthet, ha a választott biztosítónál már van másik szolgáltatásunk, például lakás-, casco vagy életbiztosítás, illetve az olyan körülmények is szerepet játszhatnak a fizetendő összegnél, hogy melyik banknál van bankszámlánk, közfeladatot ellátó személyek vagyunk-e vagy vannak-e gyermekeink.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kgfb nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. Személygépjárművek esetében az üzemben tartónak a 2022-es 600–1290 forinttal szemben 650–1400 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező felelősség biztosítási szerződéssel.