A német autóiparban már megindult a gyártási munkahelyek számának csökkenése (dezindusztrializáció), de ez az ifo gazdaságkutató intézet honlapján pénteken publikált tanulmány szerint ez nem feltétlenül jelenti az ágazat jelentőségének csökkenését a nemzetközi versenyben. A szövetségi munkaügyi hivatal (Budesagentur für Arbeit, BA) adatai szerint az autóiparban 2013 óta 9 százalékkal csökkent a gyártási munkahelyek száma.

3d,Rendering,Cyborg,Control,Robot,Assembly,Line,In,Car,Factory
Fotó: Shutterstock

Oliver Falck, a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének vállalatgazdasági és új technológiai osztályának vezetője az ifo Schnelldienst kiadványban megjelent cikkében azt írta:

az autóiparban már folyamatban van a dezindusztrializáció az e-mobilitásra való átállás miatt.

A gyártásban leépülő kapacitás pedig már most és a jövőben még inkább az akkumulátorgyártás, a szoftverszolgáltatások és a digitális üzleti modellekkel kapcsolatos feladatok felé áramlik – tette hozzá.

Bányászatra adja a fejét a Volkswagen

A német autógyártó nemcsak saját magának, de másoknak is szállítana akkumulátorokat, ennek a szűk keresztmetszetét a nyersanyagok jelentik.

A német gyártók termelési kilátásait elsősorban a versenyképességbeli eltolódások határozzák meg, különösen az Egyesült Államok és Kína viszonylatában. A megszakadt ellátási láncok, a nyersanyaghiány és a jelentősen megemelkedett energiaárak súlyos terhet rónak a német vállalatokra. A lényegesen olcsóbb energiaköltségek és az Egyesült Államok támogatási politikája miatt 

félő, hogy különösen az energiaigényes vállalatok elvándorolnak, és Németország mint ipari helyszín veszít jelentőségéből.

Ezzel együtt az nem feltétlenül osztja újra a lapokat, sokkal inkább felgyorsítja az egyébként is folyamatban lévő strukturális átalakulást a feldolgozóiparban, amelynek az energiaintenzitása már a kilencvenes évek óta folyamatosan csökken Németországban, mégpedig egyrészt az ágazatok közötti megoszlás átrendeződése, másrészt a termelékenység hatékonyságának javulása miatt. Arra lehet számítani, hogy az energiaválság mindkét folyamatot felgyorsítja majd. Ebből pedig nem feltétlenül következik, hogy a magasabb energiaárak feltétlenül dezindusztrializációhoz vezetnének – vélekedik a szakember.

Belsőégésű technológiával működő különféle járműipari termékeket 2019-ben mintegy 447 ezren állítottak elő. 

Ezeket a munkahelyeket közvetlenül érinti az elektromos motorokra való átállás – többek között azért, mert a villanymotorok gyártása sokkal kevésbé bonyolult, mint a belsőégésűeké.

Az autógyártók még mindig párhuzamosan gyártanak járműveket mindkét hajtási típussal. Ennek a kettős szerkezetnek a lebontásával a gyártási foglalkoztatás csökkenése felgyorsul a következő években

– mondja Falck. Rámutatott, hogy az informatikai területeken foglalkoztatottak száma 2013 óta közel másfélszeresére nőtt.

A megváltozott geopolitikai környezetben alapvetően a Kínához és az Egyesült Államokhoz fűződő viszony határozza meg a német autóipar jövőbeni versenyhelyzetét és így a termelési volumeneket is – mondja Falck. A Teslának köszönhetően az Egyesült Államok jelenleg a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója. A német gépkocsi-előállítók viszont Kínában lényegesen több járművet gyártanak, mint Németországban.

A kínai vállalatok jelentősége az autóiparban is ugyanúgy növekszik, mint más területeken: egyre több belföldi konkurens gyártó lép be az ottani piacra. A kínai BYD és a SAIC a világ 10 legnagyobb elektromosautó-gyártója közé küzdötte fel magát.